beuházás

2019.12.05. 17:00

Időkapszulát is helyeztek az új komáromi szolgáltatóház alapkövébe

Nonprofit Szolgáltatóház épül Komáromban, amelyben többek között egy családbarát játszótér és játszóház is helyet kap.

M. K.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

December 5-én tették al az újonnan épülő szolgáltatóház alapkövét. Dr. Molnár Attila polgármester a buszpályaudvar és a vasútállomás közti területen elmondta, hogy csaknem egymillárd forintos a beruházás, ebből 570 millió forint a vissza nem térítendő európai uniós támogatás. Hozzátette, valóságos ékszerdoboz lesz majd a most teljesen kihasználatlan területen, hiszen lesz itt például családbarát játszótér komplex szolgáltatásokkal, játszóházzal és játékkölcsönzéssel, klubokkal. A polgármester szívéhez közel áll ez a projekt, mert a fejlesztéseknek köszönhetően élhetőbb lesz a városrész, javul a környezet minősége.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy kiknek épül a ház. Ide költözik majd a Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény, A Diákönkormányzatok Városi Szövetsége szintén a Szolgáltatóházban kap helyet, Ifjúsági Közösségi Teret alakítanak ki.

További részletek a 24 Óra december 6-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában