tervek és lehetőségek

2019.09.13. 06:41

A Fényes és a művelődési ház jövője is szóba került a tatai turisztikai fórumon

Fekvése, épített, természeti és kulturális öröksége okán nem véletlen, hogy az úgymond turisztikai érdeklődés folyamatos a város iránt.

Petrik J.

A Fényesen a katonai medence

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Szűr Annamária

Megkeresték már az önkormányzatot szállodaépítés szándékával, újabb éttermek megnyitásával, de mint lehetséges rendezvényhelyszínt is. De a városban minden – a turisztikai beruházások is – elsősorban a helybelieknek épülnek, amit persze jó szívvel ajánlhatnak az ideérkező vendégeknek...

A turisztikai csúcsszezon végén többek között Michl József polgármester is szólt a város lehetőségeiről és terveiről az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület szakmai fórumán. A város első embere megjegyezte, hogy az idegenforgalmi adóbevétel 50 millió forint körül alakult az Öreg-tó partján, amelynek 50 százalékát éves rendszerességgel az önkormányzat vissza is forgatja a turisztikai ágazatba.

A polgármester négy nagyobb fejlesztési elképzelésről is szólt. A Fényes fürdővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az inkább egy retró fürdő, mint uszoda és strand. Ezért inkább a Fényes forrás és környéke stranddal elnevezés „dukál” neki. Minden esetre az úgynevezett amorf medencék környékére egy 25 méteres uszoda kialakítása is szerepel a tervek között.

A Magyary művelődési központ átalakítása egy újabb jelentős falat lehet a fejlesztések sorában. Amint az itt található könyvtár áttelepül a volt helyőrségi klubba, megkezdődhet egy, elsősorban szórakoztató centrum kialakítása színházteremmel, tekepályával, darts­lehetőséggel. Azaz egy „szabadidő plázával” gazdagodhat a város.

Az elképzelések között szerepel, hogy az állami tulajdonú korábbi szakrendelő is új funkciót kapjon. A Kuny múzeum, amely raktározási nehézségekkel küzd, néhány egysége ide kerülhetne, nagyobb teret biztosítva ezzel a várban történő kiállításoknak, bemutatóknak.

Michl József szólt arról is, hogy az örökségvédelmi hatóság nem engedélyezte a Kristály fürdő fedett létesítménnyé fejlesztését. Így született meg a malompark ötlete mint új turisztikai attrakcióé. Itt kicsiben minden interaktív módon „elérhető” lesz, ami a malmokkal, a molnárélettel összefügg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában