Elismerés

2019.09.18. 17:30

Az irodalmi klub tagjai okleveleket is kaptak a Naszályi Napokon

Az immáron huszadik alkalommal megrendezett Naszályi Napokon kiosztották a Naszályért-díjat és oklevéllel díjazták a közösség aktív tagjait.

Palásti Péter

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Forrás: 24 Óra

Fotó: Palásti Péter

„Húsz éve fontos volt, hogy igazán összetartó erejű programot szervezzen az önkormányzat. Olyan jól sikerült, hogy azóta is minden évben megtartjuk, mert szeretünk együtt lenni, s jól érezni magunkat.”

Egyebek mellett ezt mondta dr. Maszlavér Petra polgármester a XX. Naszályi Napokat megnyitó beszédében, majd megköszönte mindazok segítségét, akik szerepet vállaltak a programok előkészítésében, lebonyolításában.

A Naszályért-díj büszke tulajdonosai (Fotó: Palásti Péter / 24 Óra)

Ezt megelőzően Michl József, a Tatai Kistérségi Társulás elnöke mondott köszöntőt, s azt hangsúlyozta, hogy itt nem csak laknak, de élnek is az emberek, akiknek ez a község valóban az igazi otthonuk. A későbbiekben megköszönte a megyei önkormányzat által nyújtott sok-sok támogatást, amiből nem csak Naszály fejlődhetett szépen. Erre reagálva a megyei közgyűlés elnöke, Popovics György úgy fogalmazott, hogy mindig is örömmel segítettek lehetőségeik keretein belül, ám sohasem anyagi egyenlőséget biztosítva, de igazságosan.

A program legmeghatóbb percei azok voltak, amikor a Naszályért-díj átadásához kötődően nem csak a Nosztalgia Irodalmi Klub 2004 óta tartó, a település életében máig meghatározó szerepet játszó civil szervezet sokoldalú tevékenységét ismertették, hanem egy-egy oklevéllel jutalmazták mindazokat, akik ma is aktív tagjai a közösségnek, illetve – neveik felsorolása mellett – kegyelettel emlékeztek meg azokról, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk.

Az pedig, hogy az ünnepség nem szomorúan, hanem kifejezetten jó hangulatban zárult, a tatai Vaszary iskola énekegyüttesének volt köszönhető.

Sikerkovácsok

A Búcsú téren egymást követték az események azután, hogy a motorosok átgurultak a községen. Ők is megnézték a Sólyom Polgárőr Egyesület lovasainak, majd a komáromi Dogland Kutyaiskola bemutatóját, az óvodások és az iskolások műsorát. Sokan tapsolták meg a III. Old Lake Man Triatlon Magyar Kupa önkéntes segítőit és a nemzetközi kupán 3. helyezést elért naszályi mazsoretteket is, de a legnagyobb sikert Korda György és Balázs Klári aratta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában