A háborúk sem befolyásolták a szeptemberi tanévkezdést

A sajtóban augusztus és szeptember fordulóján ilyenkor rendre megszaporodtak az oktatásügy általános kérdéseivel kapcsolatos írások, beszámolók. A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára munkatársa, Kládek László készített összeállítást az évtizedekkel ezelőtti iskolakezdésekről.

Az Esztergom és Vidéke 1879-ben az épülő főgimnázium „pompás palotája” kapcsán megjegyezte, hogy ugyan „semmiféle beruházás nem oly jövedelmező, … mint az, mely a közművelődés, a tanügy és nevelés ügy érdekében történik”, még sincs „arra mentség, hogy a tanköteleseknek kis része jár rendesen iskolába s az is csak addig, a meddig, aztán felnőnek.

”Pár évvel később a nagy számban képzett, de elhelyezkedni nem tudó tanítónők kilátástalan helyzete foglalkoztatta a lap szerkesztőjét: „Mi történik az állás nélkül maradt tengernyi tanítónőkkel? Még ezer szerencséje van azoknak, akik elkerülhetnek valahová vidékre nevelőnek vagy társalgónőnek. Micsoda jövő vár azonban ott reájuk? Ifjúságuk és szépségük veszedelem, egyedülvalóságuk, pedig örvény.”

A nagy háború vége felé megjelent írásban pedig az olvasható, hogy a lányok által „a polgáriban szerzett felette gyér női műveltség” helyett olyan iskolára, vagy tanfolyamra lenne szükség, „amely kellő alapot és kereteket ad a modern női általános műveltséghez.”

Száz éve, a Tanácsköztársaság leverése után ennél is súlyosabb kérdéseket fogalmazott meg az Esztergom és Vidéke az iskolákkal kapcsolatban: „Meg fognak-e nyílni rendes időben? Forradalmi, új alapokon megy-e majd bennük, a tanítás és nevelés, avagy a régi szolid, nyugat-európai bázison? Mi lesz az iskolakönyvekkel és írószerekkel? A régi bevált tanerők fognak-e tanítani, vagy a proletáruralomtól nagy számmal beállított újdonsült ’kultúrharcosok’?”

A tanév általában mindig szeptember elején kezdődött, de voltak kivételes évek és iskolatípusok, amikor ezt a rendet nem lehetett követni. Az 1914–1915-ös világháborús tanév szeptember elején kezdődött az elemi és kisegítő iskolákban, viszont „a mindennapi tankötelesek utolsó három évfolyamaiba járó tanulók a háborús idő tartamára, a további intézkedésig a gazdasági munkákban való részvétel céljából az iskolába járás kötelezettsége alól felmentetnek”.

Az 1943–1944-es tanév a középiskolákban, tanfolyamokon és a városi népiskolákban csak november 3-án kezdődött el a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete szerint. Viszont a „falusi jellegű népiskolákban”, valamint az egyetemeken és a főiskolákon a tanulmányi idő kezdete szeptember eleje volt.

1952-ben Papp László ökölvívó olimpiai bajnok szólította meg a gyerekeket a tanévkezdés alkalmából: „Tudom, hogy gondolatban velünk voltatok Helsinkiben és velünk örültetek minden új magyar győzelemnek. Azt tanácsolom nektek, ne ijedjetek meg a látszólag erősebb ellenféltől. Mindjárt az elején sorozzátok meg, egy-két horogütés, hogy elterüljenek az egyesek és kettesek és ne is térjenek magukhoz egészen év végéig.”

A városi hírlapok közölték a beiratkozások módját, időpontját, a szükséges tennivalókat. Sok család számára okozhatott gondot a középiskolai tandíjak kifizetése. Az esztergomi bencés főgimnáziumban a beíratáskor 20 pengőt kellett befizetni, míg a tandíj többi részlete havi részletekben is leróható volt. A Szent Imre Gimnáziumban a „felvételi díj” 24 pengő 60 fillér volt, a filmoktatási díj pedig maximum 3 pengő. („Mozidíjat” az elemi iskolák is szedtek.) Itt „a tandíj fejében minden tanuló külön díj nélkül részesül egész éven át fogápolásban.”

Egyenköpeny, sportruha

Sok vita forrása volt az iskolai öltözködés. A gyermekek természetesen folyamatosan tiltakoztak az egyenruha ellen. 1965-ben a Művelődésügyi Minisztérium aztán tájékoztatást adott ki, hogy sem az általános, sem a középiskolák diákjai nem kötelezhetők az iskolaköpeny viselésére. Ugyan a hétköznapokon célszerű, ha a gyerekek – ruhájuk kímélése érdekében – iskolaköpenyt viselnek, de ezt sem volt szabad kötelezően előírni. Ennek ellenére néhány év múlva kötelezővé vált az általában kék színű köpeny viselése. Később ez is változott, és 1980-ra már szín és anyag szerint is bőséges volt a köpenyválaszték, („praktikus, oldaltkapcsos” fajták is feltűntek) míg a „hátul gombolósok” eltűntek, mert „nemcsak nehezen lehetett felvenni, hanem – a fiatalok szerint – „cikis” is volt a gyerekek számára. A tornaruháknaknál is hasonló volt a helyzet. Ezeknek elsősorban a színe okozott gondot.

Az „esztergomi társulati fiú és női kereskedelmi szaktanfolyam” évi tandíja 150 pengő volt. Viszont „messzemenő” tandíjfizetési kedvezményben részesülhettek az első világháború „tűzharcosainak” iskolás gyermekei, akiktől semmiféle címen nem lehetett pénzt kérni. Az iskolalátogatás kötelező volt, s a retorziók sem maradhattak el, ha valamilyen okból a diák nem jutott el az oktatási intézménybe.

1941 szeptemberének elején még 180 esztergomi tanköteles gyermek nem iratkozott be az elemi iskolákba, aminek oka legtöbbször a nagyobbak foglalkoztatása volt. „Ezeket a gyermekeket az iskolaszék felkérésére a törzskönyvi hivatallal most sürgősen összeíratja a polgármester. Akik a hivatalos felszólításra sem iratkoznak be, azok szüleit szigorúan megbüntetik.”

A tanévkezdés minden családnak jelentős kiadást jelentett és jelent. 1943-ban „olyan hírek keltek szárnyra, hogy a tankönyvek ára ősztől kezdve jelentékenyen megdrágul. … Illetékes helyen ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy tankönyvek megdrágulásáról szinte beszélni sem lehet, mert alig néhány filléres emelkedés várható.” A későbbi évtizedekben is sok probléma volt az olcsó, de késve megjelenő tankönyvekkel. Ezeket valamint a füzeteket a szülők kötötték kék „egyenpapírba” és látták el vinyettával az évnyitó napjának estéjén.

Ahány iskola, ahány testnevelő tanár, mindegyik más-más szín-összeállítású szerelést követelt meg – főként azonban pirosat, vagy feketét.