megye 7 csodája

2019.08.14. 17:30

A százéves tölgyek varázsos birodalma húzódik meg Tata és Tardos között

A Gerecse gyöngyszeme. Méltán szokták így is nevezni az Agostyáni Arborétumot, ahol 30,5 hektáros területen várják a természet barátait, Tatától, a vizek városától mindössze 8 kilométerre.

Mórocz Károly

Forrás: Agostyáni Arborétum

Elkezdődött a szavazás arról, hogy a megye 7 csodája közé melyek kerüljenek be a befutott jelölések közül. A 24 Órában és a Kemma.hu-n mind a húsz „csodajelöltet” bemutatjuk a szavazás végéig, önök pedig online és a lapban is megjelenő szavazólapon voksolhatnak, szavazatukkal pedig nyerhetnek is. Íme az Agostyáni Arborétum története:


Érkezhetünk autóval vagy busszal, de kerékpárral kellemes túra Tatáról. A látogatható részeken kívül ültetvények és csemetekertek is tartoznak az arborétumhoz.

A park legidősebb fáit – ezek szlavón tölgyek és európai vörösfenyők – 1912-ben gróf Esterházy Móricz telepítette. Ez egyébként inkább a terület különlegességének a kihasználása, semmint tervszerű kertépítés volt. A számítás bevált, az erdőkkel körülvett Bocsájtóvölgyben a növények rendkívül szépen fejlődtek.

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztálya által honosítás alatt álló fás növények ökológiai, élettani és rendszertani vizsgálata címen meghirdetett pályázaton nyerve 1953-ban indult meg a részletes tervezői munka. 1955 és 1962 között 91 parcellába mintegy 370 növényfajt telepítettek. A későbbi tapasztalatok is azt igazolták, hogy a terület mikroklímája egészen egyedi.

Télen is lenyűgöző az arborétum szépsége (Fotó: Facebook/Agostyáni Arborétum)

A nedves környezet fenntartására az Árendás-patakon két kis tavat hoztak létre, zárógátakkal. A bejáratnál szépen kidolgozott székelykapu látható, melyet 1980-ban az erdész fafaragó tábor tagjai készítettek. A völgybe vezető utat az oregoni hamisciprus egészséges, 10-15 méter feletti fái, illetve hatalmas óriástuják, tövükben hibatuják határolják.

Elsétálunk a törökmogyoró, a tiszafák mellett, és máris az arborétum legimpozánsabb helyén állunk. Kiszélesedik a völgy, a látvány lenyűgöző, megcsodálhatjuk a természet sokszínűségét: az örökzöldek színkavalkádját, a közéjük ékelt díszítő jellegű lombosok és cserjék vidám foltjait, megpillantjuk a két tó egyikének víztükrét, a partján álló vérbükk alatt meghúzódó, pihenésre csábító filagória sziluettjét.

Az őszi színkavalkád önmagáért beszél (Fotó: Facebook/Agostyáni Arborétum)

Több ponton is atlaszcédrusok köszönnek ránk, majd elsétálunk a hegyi mamutfenyő mellett. A felső tó túlfolyásának környéke kitűnő talajt biztosít a mocsárciprus számára, melyből egész kis erdőt találunk, csakúgy, mint a japán ciprusokból és a kínai szúrósfenyőkből. Utunk során várnak ránk a tulipánfák, selyemfenyők, vasfák, fürtös diók, jegenyék, lucok és borókák, duglaszok.

Az arborétumban jelenleg csaknem 300 különböző fásszárú növény található. Az 1950-es, 60-as években telepített fák mára jelentős méreteket értek el, impozáns látványt nyújtanak. A völgy hatásának köszönhetően az arborétum a legnagyobb nyári kánikulában is kellemes, hűvös klímájú.

A kert egész területét a Bocsájtó-patak szeli ketté, amelyen duzzasztással egy tavat hoztak létre. A vize olyan tiszta, hogy a part közelében még apró rákokat is megfigyelhetünk. A tó mellett kialakított pihenőhely ideális a kikapcsolódásra. Az arborétumban jelenleg 293 különböző fásszárú növény található.

A nyitvatartási idő május elsejétől október végéig hétköznapokon 9 órától 16 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon pedig 10 órától 17 óráig tart. Figyelem: kutyákat nem szabad bevinni! Kedvezményekkel várják a Természetjáró Kártya tulajdonosokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában