2019.07.16. 11:07
Százak ünnepeltek együtt Kiss Istvánnal a Pista Parádén
A születésnapi zsúrként induló mókázás mára ismert, szórakoztató rendezvénnyé érett. Idén amatőr együttesek és retrodiszkó szórakoztatta a kilátogatókat.
A születésnapi zsúrként induló mókázás mára ismert, szórakoztató rendezvénnyé érett. Idén amatőr együttesek és retrodiszkó szórakoztatta a kilátogatókat.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Nagy Tamás
Tizenharmadik alkalommal tartották az elmúlt hétvégén Komárom szőnyi városrészében a Pista Parádét, amely kezdetben csak egy születésnapi rendezvény volt, de az elmúlt évek során népszerű mulatsággá nőtte ki magát.
Kiss István főszervező elmondta, a rendezvény már nem születésnapi parti, egyfajta kikapcsolódási lehetőség a városrészben élőknek, azonban így is rengetegen felköszöntötték. A főszervező elmondta, hogy pénteken az Egyéb Veszély, a Ricky and the Drunken Sailors, valamint Tunyó emlékzenekar lépett színpadra.
Szombaton is számos programmal lepték meg az érdeklődőket. A délelőtt hagyományosan főzőversennyel és az öregfiúk labdarúgótornával kezdődött. Az eredményhirdetésen dr. Molnár Attila komáromi polgármester és dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester adta át a díjakat A versenyek mellett a kisebbeket a Zsebsün együttes szórakoztatta, amit a Táncdalfesztivál és a Bluessteel, Purple Sunset, a Blue Cold Jalapenos és az Ős P-Box zenekar koncertje követett. A zenés műsorok mellett munkakutya-bemutató, játszósarok, arcfestés, ugrálóvár, lovaglás és habparti is várta a gyerekeket.
– Minden évben igyekszünk újítani valamit, hogy ne legyen egyhangú a program, ezért idén egy retrodiszkóval zártuk a szombat estét, amely népszerű volt a fiatal és az idősebb korosztály körében egyaránt – emelte ki Kiss István. Kitért arra is, hogy rengetegen látogattak ki a rendezvényre, jól sikerültek az idei programok is.
– Ilyenkor jó látni, hogy érdemes volt annak idején elindítani ezt az eseményt – jegyezte meg a főszervező.
Versenyek
A Galambos Tamás Labdarúgó Emlékkupán a 45 év felettieknél az első helyen végzett a felvidéki Madar csapata, megelőzve a Komáromi Old Boys és a Fortuna együttesét. A 35 és 45 év közöttiek kategóriájában a Wild Bull Pub diadalmaskodott, a második a Csémi Öregfiúk, a harmadik pedig a Komáromi Önkormányzat csapata lett. A főzőversenyt Csákvári Zoltán és csapata nyerte, megelőzve Kiss Ritát és társaságát, valamint a nyugdíjas határőrök gárdáját.