ünnep

2019.05.10. 17:30

Lóháton ballagtak a bábolnai lovasiskola diákjai

A hagyományokhoz híven idén is lovasbemutatóval búcsúztak a Pettkó-Szandtner Tibor lovas iskola végzős diákjai.

Nagy Tamás

Forrás: 24 Óra

Fotó: Nagy Tamás

A hagyományoknak megfelelően idén is díjlovaglással, fogathajtással és lovas bemutatóval búcsúztak el iskolájuktól és tanáraiktól május 10-én pénteken a Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium végzős tanulói Bábolnán. Az ünnepséget az intézmény lovas harsonás tanulói nyitották meg, ezután vonultak be a végzős diákok a Nemzeti Ménesbirtok lovas pályájára.

Az eseményt dr. Horváth Klára polgármester, Haál Gábor, a Nemzeti Ménesbirtok igazgatója és Kocsis Sándor, a megyei Agrárkamara szakképzési referense is megtisztelte jelenlétével. Körmendi Csaba igazgató beszédében elmondta: a ballagás egy időszak lezárását és egy új időszak kezdetét jelenti.

– Az iskolát itt hagyjátok, de az emlékeket magatokkal viszitek. A barátságokat, a kellemesen eltöltött diáknapokat, a farsangokat, a bulikat, a csikóavatások hangulatát és a korán kelések és rosszul sikerült dolgozatok emlékét. Ezek az emlékek azonban idővel megszépülnek és az osztálytalálkozótokon vidáman idézitek majd fel – emelte ki Körmendi Csaba.

További részleteket a 24 Óra május 11-i számában olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában