hivatás

2019.05.31. 20:00

55 tanár és tanító munkáját ismerték el Esztergomban a pedagógusnapon

Az pedagógusnap alkalmából rendezett esztergomi ünnepségen számos tanár és tanító elismerésben részesült.

Pöltl Zoltán

Pedagógusnapi ünnepséget tartott az Esztergomi tankerület május 31-én. Az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban rendezett eseményen elsőként Muszela Szabolcs tankerületi vezető szólt a résztvevőkhöz. Mint egy ponton fogalmazott: a tankerületi nap hagyományának ötlete több célból is születet.

Egyfelől azért, hogy ekkor mondjanak köszönetet a pedagógusoknak az egész éves munkáért és köszöntsék azokat, akik a pályán töltött évek alatt példát mutattak, mutatnak közösségeikben, az iskolán belül és az azon kívüli szerepvállalásukkal, áldásos tevékenységükkel.

A másik cél az volt, hogy az Esztergomi tankerülethez tartozó iskolák pedagógusai érezzék, hogy törődnek problémáikkal, mindennapi munkájukkal, feladataikkal és számon tartják törekvéseiket. A pedagógusokat Bánhidy László alpolgármester is köszöntötte, aki egyebek mellett a generációváltásról beszélt, mely szükséges és fontos változás a pedagógus szakmán belül is.

A köszöntők után Muszela Szabolcs és Bánhidy László 22 főnek adott át a Pedagógusi Szolgálati Emlékérmeket, okleveleket. A kiemelkedő munkáért, szép sikerekért okleveleket, virágokat Muszela Szabolcs és Steindl Balázs megyei közgyűlési alelnök 33 pedagógusnak nyújtott át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában