verseny

2019.03.28. 17:30

Felfedték a Tour de Hongrie esztergomi szakaszait, ahol útlezárásra kell számítani

Számos új részlet derült ki a Tour de Hongrie esztergomi szakaszának megrendezéséről.

P. Z.
Felfedték a Tour de Hongrie esztergomi szakaszait, ahol útlezárásra kell számítani

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

A magyar kerékpáros körverseny szervezőbizottsága március 27-én találkozott az esztergomi városházán a szakhatóságok és a polgármesteri hivatal képviselőivel.

Az egyeztetés során a háromtagú bizottság beavatta a referenseket a június 12-i esztergomi szakaszon várható forgalomkorlátozások, illetve az itt egy napos esemény előkészületei, és óráról-órára való fejleményei részleteibe.

A mezőny Bajna-Gyermely irányából érkezik majd be Esztergomba (Fotó: P. O. Z. / 24 Óra)

A megbeszélés során a bejelentéskor még nem ismert adatokról is szó volt, így többek között arról, hogy a Tour de Hongrie első szakaszának mezőnye Bajna-Gyermely irányából érkezik majd be Esztergomba a június 12-én. Ezen a szerdai napon háromszor érkeznek be a kerékpárversenyzők, a tervezett szerint először 15:40-kor a 11-es út felől.

Ezután az Esztergom-Pilismarót-erdészeti úton Két-Bükkfanyereg-Pilisszentlélek-Esztergom útvonal után 16:30-kor újra a városba ér a mezőny, majd ezt a kört megismétlik, s érnek a célállomásra Esztergomba 17:30-kor.

A magyar kerékpáros körverseny szervezőbizottsága találkozott a szakhatóságok és a polgármesteri hivatal képviselőivel (Fotó: P. Z. / 24 Óra)

A harmadik esztergomi visszaérkezésnél a Petőfi utca, Bánomi áttörés, Bánomi út után a Földműves utca, Dessewffy Arisztid utca, Klapka tér, Vár utca után ér be a mezőny a Bazilika előtti célhoz, a Szent István térre. Az egyeztetésen elhangzott, hogy a június 12-ei napon a verseny útvonalát gyakorlatilag teljesen le kell zárni a forgalom elől.

Ez az jelenti, hogy sem gyalogosok, sem kerékpárosok, sem gépjárművek nem haladhatnak a verseny által igénybe vett útvonalakon. Ez vonatkozik a saját ingatlanokról való ki- és behajtásokra is.

Arról is beszéltek, hogy az várható hogy a mezőny nagyjából egybe halad, maximum két bojra szakad (Fotó: P. Z. / 24 Óra)

Az esztergomi szakasz három köre között cirka egy-egy óra szünet lesz, a szervezők azt mondták, hogy ezekben az egy-egy órákban a saját ingatlanokról való ki- és behajtásokat meg lehet oldani.

Az egyeztetésen arról is beszéltek a kerékpár verseny képviselői, az várható hogy a mezőny nagyjából egybe halad, maximum két bojra szakad, a szétszakadozására a szakasz utolsó részében, a célhoz való beérkezésnél lehet számítani.

A Bazilikánál áttekintették a szervezők a helyszínt (Fotó: P. Z. / 24 Óra)

A versenyt élőben közvetíti az M4 televízió, illetve napi összefoglaló látható majd a Eurosport tévéadón is. A verseny és a tévétársaságok deponálása a Szent István téren lesz.

Az egyeztetést követően a szervezőbizottság és a helyi szakreferensek végigjárták a Tour de Hongrie esztergomi szakaszát, elsőként a célállomásnál a Bazilikánál tekintették át a helyszínt.

Prokontinentális csapatok küzdenek majd egymással

Az idei, 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első szakasza június 12-én Velencéről startol és Esztergomba ér célhoz. A teljes, 890 kilométeres távból ez az egyik leghosszabb, mégpedig 194 kilométeres szakasz.

Az esztergomi szakasz a 2191 méteres szintkülönbséggel, sok magas emelkedővel kifejezetten megterhelő résznek számít majd. A 140 fős mezőnnyel bíró viadalon a magyar kerékpárversenyzők mellett olyan prokontinentális csapatok is részt vesznek, mint a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában