Csernus doki megmondta: a felnőttnek látszó ember nem tud nemet mondani

Dr. Csernus Imre előadását hallgathattuk meg az Agorában „Egy életünk van” címmel. Az elismert pszichiáter arról beszélt többek között, hogyan válhatunk hiteles felnőtté. Elmondása szerint hiányoznak manapság a hiteles szülők, akik olyan felnőtteket nevelnek gyermekeikből, akikből egyszer hiteles felnőtt lesz.

De mit is jelent ez a hitelesség? A doki szerint elsősorban felelősségvállalást a saját döntéseinkért és életünkért. Képesek vagyunk-e hangosan kimondani a gondolatainkat, érzéseinket annak ellenére is, ha az fájó. A hiteles ember az, aki tud beszélni az erényeiről, a hibáiról és képes kezelni a nehézségeket.

Ezzel szemben a felnőttnek látszó ember nem vállalja a felelősséget, nagyrészt a vágyairól beszél inkább és olykor elfelejti, hogy ő a saját sorsának a kovácsa, ha bármi konfliktus adódik, mindig a másikra haragszik. Ő a biztonságot nevezi boldogságnak. Ez, a doki szerint egy vegetáló élet, szerintük, ha dönteni kell, a nem döntés is döntés, hiszen homokba dugják sokszor a fejüket. Szerintük amiről nem beszélnek, az nincs is.

A felnőttnek látszó ember a pszichiáter szerint könnyen manipulálható, hiszen ha szép mondatokat hall, azt rögtön elhiszi. Kifelé a stabilitást mutatja, de a belső bizonytalansága és az önbizalomhiánya vágyódik a szeretetre, az elfogadásra, így megfelelési kényszerei vannak.

A felnőttnek látszó ember ha az érzéseiről van szó, nagyrészt az „úgy gondolom„ szófordulatot használja az „úgy érzem” helyett többségében, hiszen racionálisan közelíti meg az érzelmi dolgait. Nem tud nemet mondani, vagy szégyelli, ha visszautasítják. A célja sok esetben a kötöttségek nélküli szingli lét.

A pszichiáter hozzátette, hogy a hiteles felnőtt ha nem tud valamit, nem szégyell segítséget, tanácsot kérni. Ehhez pedig beismeri, ha valamit elrontott, és nem fél bevallani, ha ő a hunyó.

A felnőttnek látszó emberből nem lesz hiteles szülő, így a gyermekét is hasonlóan neveli fel. Az ilyen szülő bizonytalan, a gyermek legtöbb problémája a szülei ki nem mondott, megoldatlan érzelmi konfliktusaiból származik: ugyanazokat a mintákat alkalmazza majd a saját életében is tudattalanul, amit otthon látott.

„Még van egy kis időm, nem?” – a doki hozzátette, hogy ne felejtsük el, hogy csak egy életünk van. Választásunk mindig akad, és ahhoz hogy boldog, teljes és kiegyensúlyozott életet éljünk (és ilyen gyermekeket is neveljünk fel), csak felnőtt emberként tehetjük meg, és nem egy felelősséget nem vállaló, bizonytalan, megfelelési kényszerrel teli vegetáló élettel.