veszélyforrás

2019.02.20. 11:30

Árokba, padlásra is került azbeszt Lábatlanon

Duna-parti városban helyi sajátosság az azbesztcement esztergályozásánál keletkezett hulladék többcélú felhasználása.

Fenyvesi Károly

Az örökké meghatározást jelentő, latin Aeternum szóból született meg 1903-ban a Hatschek Lajos által feltalált és szabadalmaztatott azbesztcement anyag Eternit márkaneve. Nem tartott örökké. Tizennégy évvel ezelőtt hazánkban is hatályba lépett az az 1998-as rotterdami egyezmény, amelynek értelmében az azbeszt mindennemű felhasználását megtiltották.

Az erek és fészkek formájában őskőzetekben található ásvány belélegzése már kis mennyiségben is súlyos betegségek kialakulásához vezet: azbesztózishoz (a tüdőszövet kiterjedt hegesedése), tüdőrákhoz, gégerákhoz, mellhártyarákhoz. A magyar azbesztcement-gyártás egykori fővárosában, Nyergesújfalun a szakemberek 2002-ben befejezték az Eternitgyár üzemi épületeinek teljes körű azbesztmentesítését. A múlt persze velünk él.

A hozzátartozók, barátok elvesztésének fájdalma felerősödik egy-egy újabb hír nyomán. Napjainkban például a városban a mindennapok témája, hogy – mint megírtuk – az azbeszt okozta halálesetek miatt nyomozást rendelt el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Kicsit meglepő módon, az önkormányzati képviselő-testület közmeghallgatásairól készült jegyzőkönyvekben nagyon nehezen bukkantunk olyan lakossági kérdésekre, véleményekre, felvetésekre, amelyek témái a nagy múltú eternitgyártás következményei lettek volna.

Az elmúlt négy esztendő négy közmeghallgatásán összesen hetvenen vettek részt a Kernstok Károly Általános Iskola Padányi téri épületének aulájában. Egyik hozzászóló sem említette az azbesztet. A fórumok másik állandó helyszínén, az Eternit városrészi tagiskola tornatermében, a négy közmeghallgatás lakossági jelenléti ívén öt, négy, kettő és tíz név szerepelt hátrafelé lépegetve az időben.

A 2015. évi megszólalásokban egy olyan veszélyforrásról hangzottak el veszélyre figyelmeztető szavak, amelyekről más gondoknál ritkábban esik szó. Az Idom utca egyik garázsbejárata előtt, a Rábl patak feltöltt partján, a Május 1. téren a tömbházak között, illetve nagyon sok udvaron van palaforgács. Ugyanezt az anyagot családi házak sokaságának padlásán terítették el hőszigetelésként.

Czap Zoltán, a nyergesújfalui székhelyű, negyedszázada működő Kör-Ker Környezetvédelmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta, hogy helyi sajátosság az Eternitgyárból kiszállított gyártási maradék, a palaforgács felhasználása. A hőszigetelésen kívül jól jött kisebb árkok feltöltésére, területek sarának eltüntetésére is. A forgács sok helyen van a felszínen, akciókra kész azbesztszálakkal. Ezeket a területeket sürgősen rekultiválni kellene.

A palaforgácsként emlegetett anyagról minden korábbi gyári dolgozó tudja, hogy a gyakorlatban csőforgács. A vízellátó-rendszerek kedvelt terméke volt az Eternit nyomócső. A végeit pontos méretre kellett esztergálni, hogy a Gibault-, illetve a Simplex-kötések jól szerelhetők legyenek. Újabb fejezetként kerültek képbe a szerelésnél a Reka idomok, ezekbe a rövidke azbesztcement csövekbe belülről kellett profilt esztergálni.

Tüdőfibrózis és savósburok-daganat

Az azbeszt a súlyos egészségkárosító hatásának több megjelenési formája van. Tüdőfibrózis esetén a belélegzett azbeszttűk a légutak legszűkebb helyein akadnak meg, de lejuthatnak a léghólyagocskákba is. A tüdőben az azbesztpor és azbeszttű hatására a középső és alsó lebenyben rostos kötőszövet képződik, amely később elfoglalja az ép tüdőszövet helyét. Alakjuk miatt az azbesztrostokat a falósejtek nem tudják őket bekebelezni. Keringési zavar, szívbántalom, tüdőrák léphet fel. Kialakulhat mellhártya-megvastagodás, gócos, körülírtan kiemelkedő folt a mellhártyán és meszesedés. A rendkívül rosszindulatú a savósburok-daganat. Jellemző tünetei a fokozódó hátfájás és a nehéz légzés.

Sok esetben akár harminc év is eltelik, amire kialakul a betegség. Gyógyítani nem lehet, a diagnózis után nyolc-tíz hónap alatt elviszi az embert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában