év vége

2018.12.22. 18:20

Különös „sátorbontás”: így zárták az évet az Új Forrásnál

Különleges „sátorbontással” zárult az Új Forrás folyóirat és A Vértes Agorája idei irodalmi-zenei programja.

Sugár Gabi

Forrás: 24 Óra

Fotós: Z. I.

Az UFO – Nyitott rezervátumban a folyóirat szerzői mutatták be legújabb köteteiket, betekintést nyerhetett a hallgatóság a legújabb kiadványba, eközben Kovács Gáborján különleges zenei élménnyel ajándékozta meg a közönséget.

A házigazda, Jász Attila, azaz Csendes Toll a hagyományokhoz híven az Új Forrás folyóirat legutóbbi számának bemutatásával kezdte a rendezvényt. A könyvet átforgatva rendkívül sok kézírásra bukkan az olvasó. Mindenekelőtt Dukay Barna tanka és haikukalligráfiáira, valamint a nyolcvanéves Tandori Dezső kézzel írt formában közölt verseire.

A kiadvány ismertetője után az emelvényen Csendes Tollal szemben a rezervátum szerzői foglaltak helyet, akiket a közelmúltban megjelentetett kiadványaikról faggattak. Szénási Zoltán irodalomtörténész, a lap szerkesztője a Papírforma című kötete mellett beszámolt arról is, hogy jelenleg Babits Mihály költészetével foglalkozik.

Nyitott rezervátumban a folyóirat szerzői mutatták be legújabb köteteiket (Fotó: Z. I. / 24 Óra)

A tavaly elhunyt Vasadi Péter Szerelem és Szerelem című kötetéről is szó volt, amelyet az az Új Forrás szerkesztőségének szánt. Ebben a szerelem testi vonzalmától jut el egészen addig, amíg beteg és öntudatlan feleségét ápolva, a test hétköznapi működését tárgyiasultan bemutatva ír a mindennapok nehézségeiről.

Reichert Gábor Déry Tiborról írt monográfiát. A Megfelelési kényszer című kiadvány nemcsak egy írói életpálya interpretációját kínálja, hanem kísérletet tesz a szocialista realizmus fogalmának újraértelmezésére is.

Kovács Gáborján: A Szél Nélküli Erdőben című kötetéről, valamint a Bran együttesben eltöltött negyedszázados zenei múltjáról beszélt. A szerzők sorát Hegedűs Gyöngyi A pont felett című kötetének bemutatója zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában