fogyasztóvédelem

2018.12.10. 17:30

10 tipp (ajándék) vásárláskor, ha nem akar pórul járni

Karácsony közeledtével egyre többen és egyre gyakrabban fordulunk meg boltokban, üzletekben. Ennek megfelelően több „veszély” is leselkedik ránk. Ennek kiszűrésében, kiküszöbölésében van segítségünkre a fogyasztóvédelem.

Petrik József
10 tipp (ajándék) vásárláskor, ha nem akar pórul járni

Turza Gábor, Csizmazia Ákos, dr. Kancz Csaba és a csokimikulás

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A fogyasztóvédelmi hatóság ebben az esztendőben is fokozottan vizsgálódott a karácsonyt megelőző időszakban. A tapasztalatokról és jótanácsokról december 10-én hétfőn a megyei kormányhivatal épületében tartottak tájékoztatót.

A kormánymegbízott, dr. Kancz Csaba kiemelte, hogy az ellenőrzések a vásárlók három alapvető jogának védelmére irányultak. A törvény alapján a fogyasztóknak joga van a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz, a vagyoni érdekeik védelméhez, illetve a megfelelő tájékoztatáshoz.

A fórumon az is kiderült, hogy a különösen a fényfüzérek terén elrettentő a statisztika. A megvizsgált 53 termék 47 százaléka nem felelt meg az érintésvédelmi előírásoknak. Szűkebb hazánkban három típusát vizsgálták ennek az áruféleségnek, és mindhárom hibásnak, áramütés-veszélyesnek minősült.

Turza Gábor, a hivatal fogyasztóvédelmi osztályvezetője a szűkebb hazánkban végzett vizsgálatok eredményeiből hozott példákat pró és kontra. Úgy fogalmazott, hogy idén a csokoládékkal nem volt gond: országosan húszféle csokimikulást vizsgáltak laboratóriumi körülmények között. Mindegyik megfelelő volt.

Csizmazia Ákos, a Tatabányai Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának vezetője ismertetőjében kitért a korábban kitiltott termékek „visszatéréséről”. Ezekből, öt üzletben kettőben találtak is ilyet, ezért a boltokat szankcionálni kellett.

Turza Gábor, Csizmazia Ákos, dr. Kancz Csaba és a csokimikulás (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Mire figyeljünk vásárláskor?:

  • Előzetesen hasonlítsuk össze az árakat: két ugyanolyan minőségű termék között lehetnek nagy árkülönbségek.
  • Őrizzük meg a blokkot és érdeklődjünk, hogy ha az ajándékozottnak nem tetszik a termék, az ünnep után is cserélhető-e.
  • A kereskedő köteles a jótállásra kötelezett terméket – és csak a jótállásra kötelezett terméket – 3 munkanapon belül kicserélni, ha annak gyártási eredetű meghibásodása van és a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A három napos kötelezettség lényege tehát, hogy ezeknél a termékeknél az üzlet nem utasíthatja el a vásárló csereigényét azzal, hogy inkább megjavítja, mert számára túl nagy a csere és a javítás költségkülönbsége.
  • Az ajándékozás céljából vásárolt, kötelező jótállás hatálya alá eső termékeket a fentiek miatt célszerű a vásárlástól számított három munkanapon belül kipróbálni, hogy gyártási eredetű meghibásodás esetén élhessünk a cserére vonatkozó igénnyel, így a megajándékozott nem egy hibás terméket kap.

  • .

  • Az akciós árukra is van garancia. A szavatossági igény érvényesíthetősége két évig tart minden termékre. A vásárlást követő 6 hónap alatt megjelenő hibánál a jogszabály szerint vélelmezni kell, hogy a meghibásodás gyártási eredetű. Ebből következik, hogy 6 hónapig a kereskedőt terheli annak bizonyítása, hogy a meghibásodás nem gyártási eredetű. A szavatosság azonban a 6 hónapot követően is él, csak a bizonyítás terhe fordul a fogyasztóra, azaz neki kell bizonyítania, hogy a meghibásodás gyártási eredetű.

  • Jótállás csak a 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendelet mellékletében felsorolt termékekre van. Esetükben 1 évig terheli a bizonyítás terhe a kereskedőt, azaz 12 hónapig neki kell bizonyítania, hogy a meghibásodás nem gyártási eredetű.

  • Bizonyos termékekre (például műszaki cikkek) csak bruttó 10 000 Ft vételár felett kötelező a jótállás. Érdemes ezt mérlegelni egy-egy „kihagyhatatlan” 9.989 Ft-os akció esetén.
  • Az akciós termék vásárlásakor érdemes rákérdezni az akció okára. Gyakori, hogy az ilyen termékekre nem vállalnak szavatosságot, pedig a kereskedő köteles minden akciós termékre is szavatosságot (jótállásos termékre jótállást) vállalni. Ami fontos, hogy a vásárláskor ismert hiba tekintetében nem kell szavatosságot/jótállást vállalnia a kereskedőnek. Ha a nyugtán vagy a számlán a kereskedő nem rögzíti a hibát – pl. „hiányoznak a gombok” – akkor az nem tekinthető ismert hibának.
  • Gyermekjátékokon, fényfüzéreken keressük a kötelező CE jelölést: ez garancia a bevizsgált termékre. Hiánya esetén ne vegyük meg a terméket.
  • Karácsony táján megnő a bóvli, a veszélyes termékek kínálata. A hatóságok gőzerővel próbálják kiszűrni az ilyen árukat. Az http://fogyasztovedelem.kormany.hu/veszelyes-termekekweboldalon folyamatosan közzéteszik a veszélyes termék listáját.
  • Ha Európai Uniós tagállamában működő webáruházzal van vitánk, keressük az Európai Fogyasztói Központot
  •  

     

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában