szörnyű gyanú

2018.11.10. 06:45

Meglazították az ácsi jelölt autójának kerekét?!

A gyanú szerint valaki meglazította az egyetlen ácsi polgármester-jelölt autójának egyik kerekén a csavarokat az egyik fóruma után.

N. T.
Meglazították az ácsi jelölt autójának kerekét?!

A gyanú szerint valaki meglazította az egyetlen ácsi polgármester-jelölt autójának egyik kerekén a csavarokat az egyik fóruma után.

Fotó: Nagy Tamás/24 Óra

Dr. Szentirmai István legutóbb csütörtökön, a Bartók Béla Művelődési Házban tartott lakossági fórumot a vasárnapi voksolás előtt, s az esemény után beszélt az esetről. Elmondta, hogy az elmúlt héten az Etelka-telepen tartott fórumot, amely közben szerinte valaki meglazította az ott parkoló autója bal első kerekét.

– Mindenre számítottam, de erre nem. Úgy látszik, van olyan ember, aki nem bírja elviselni, hogy egyedüliként indulok polgármesternek – fogalmazott dr. Szentirmai István, aki hozzátette: márciusban volt abroncscseréje, azóta senki sem nyúlt a kerekekhez. A szakemberek is azt mondták neki, hogy ennyi idő alatt így nem lazulhatott meg a négy csavar.

– Az esettel kapcsolatban tettem rendőrségi feljelentést – emelte ki a jelölt. Dr. Szentirmai István úgy fogalmazott, hogy ez a történet is mutatja, hogy változás kell a településen. – Sokan kérdezték, hogy nem tántorított-e el ez az eset? Mondtam, hogy ezért nem ijedtem meg a feladattól. De arra kérek mindenkit, hogy menjen el vasárnap szavazni, hogy erős lakossági felhatalmazással induljak neki ennek a szűk egy évnek – emelte ki dr. Szentirmai István.

Mint ismert: időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a településen, mert a város korábbi vezetője, Lakatos Béla lemondott tisztségéről. Egyedüli jelöltként a Fidesz-KDNP támogatásával dr. Szentirmai István indul, aki az elmúlt időszakban folyamatosan járta a település utcáit és beszélgetett emberekkel, valamint minden településrészen fórumot is tartott. A polgármesterjelölt mindenhol elmondta, hogy számára a legfontosabb, hogy megteremtse a békét és a nyugalmat a településen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában