csöppségek

2018.11.28. 14:20

Egészséges életmódra nevelik az ovisokat Oroszlányon

Egészségnevelési hetet tartottak az oroszlányi Táncsics Mihály Óvodában, amelynek témáját a táplálkozás, mozgás és tisztálkodás témakörök köré szervezték.

Cs. Zs.

Az ovisok egész héten "egészségesen" éltek

Forrás: 24 Óra

Fotó: Cs. Zs.

Lassan hagyománnyá válik az egészségnevelési hét a Táncsics Mihály Óvodában, amit évről évre töretlen lelkesedéssel szerveznek az intézmény óvodapedagógusai egészség és környezetvédelem témákban. Az óvoda kiemelt feladatának tekinti a csöppségek egészséges életmódra és környezettudatos magatartásra nevelését.

Idén a táplálkozás, mozgás és tisztálkodás témakörök köré szervezték az egészséghét programjait, előadásait. A „Gyerekjáték az egészség!” mottóval meghirdetett programsorozat első napján a gyerekek Barnáné Susa Éva dietetikus interaktív előadását hallgatták meg az egészséges táplálkozásról, majd a szakemberrel közösen felidézték, milyen egészséges és egészségtelen ételeket ismernek és fogyasztanak gyakran a mindennapok során.

Kedden a szülőkkel közösen főzőcskéztek, az elkészített ételekből (sütőtökgolyó, répatorta, gyümölcs- és zöldségsaláta) pedig jóízűen falatoztak. A hét közepén a kézmosás fontosságára került a hangsúly. A csöppségek színesre festették a kezüket, majd a népegészségügytől érkezett előadóktól megtanulták helyesen megmosni azt.

Csütörtökre az óvónők fogápolással kapcsolatos bábelőadással készültek, a kicsik így humoros keretek között ismerték meg a helyes fogmosás technikáját. Az egészségnevelési hét utolsó napján a tornateremben berendezett mezítlábas parkban mutathatták meg ügyességüket a Táncsics apróságai, ahol ügyességi feladatokat teljesítettek a délelőtt során.

A színes programok mellett az óvoda bejáratánál a témához kapcsolódó kiállítás várta a gyermekeket és szüleiket. Az egészséghét különböző témáit a gyerekek a csoportjaikon belül, óvónőikkel is feldolgozták. A fiatalok feltehették azokat a kérdéseiket, melyekre az előadások után esetleg nem maradt idő, de felkeltették az érdeklődésüket.

Az intézményben az egészségnevelési héten túl, egész évben – az egészséges életmódra nevelés jegyében – zöldség- és gyümölcsnapokat is tartanak. Minden héten hoznak a szülők egy-egy darab zöldséget, gyümölcsöt, a fiatalok így minden délelőtt friss, egészséges zöldségeket és gyümölcsöket majszolhatnak.

Az ovisok egész héten „egészségesen” éltek (Fotó: Cs. Zs. / 24 Óra)

 

Címkék#óvodások

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában