időközi

2018.11.12. 06:03

Ács új polgármestere megköszönte a támogatást és ellenőrzéseket ígér

 A Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásával indult Szentirmai Istvánt választották Ács polgármesterévé – közölte az MTI-vel a helyi választási iroda vezető helyettese.

Kemma.hu/MTI

Dr. Szentirmai István szerint egyedüli indulóként sem lesz könnyű acmegmérettetés, mert a szavazók száma mutatja majd meg igazán, hogy hányan támogatják.

Soós Piroska elmondta, a névjegyzékben 5763 választó szerepelt, a szavazóhelyiségeket 1381 ember kereste fel, ez 24 százalékos részvételi aránynak felel meg. Az urnák felbontása után 1353 érvényes szavazatot számoltak össze.

Szentirmai István elmondta, köszöni mindazoknak a támogatását, akik elmentek és szavaztak rá, igyekszik meghálálni a bizalmat. Az MTI-nek hozzátette: elsőként a település valós anyagi helyzetét szeretné megismerni, ezért független könyvszakértői csoporttal átnézeti az utolsó pár év gazdálkodását, valamint szeretne képet kapni arról is, hogy a kifizetett beruházások műszaki tartalma megfelelő-e.

A Komárom-Esztergom megyei településen azért kellett időközi választásokat kiírni, mert a korábbi polgármester, a független Lakatos Béla lemondott tisztségéről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában