hasznos időtöltés

2018.10.08. 21:00

Számítanak a szülők a nyári napközire Nyergesen

A szülők továbbra is igénylik gyermekeik nyári szünidei felügyeletét. Ez a megállapítás is szerepelt abban a beszámolóban, amelyet Szűcs Kinga szervezési koordinátor készített a képviselő-testület legutóbbi ülésére a nyári napközi tapasztalatairól.

Fenyvesi K.

Forrás: shutterstock

A lehetőséget öt, heti turnusban kínálta a városi önkormányzat. Ebben az esztendőben mindig volt annyi jelentkező, hogy hétfőnként „kinyitott” a napközi 18–35 gyerekkel. A szülők többsége egész hétre íratta be csemetéjét, de a szervezők rugalmasan megoldották azt is, ha családi program, nyaralás miatt öt napnál rövidebb időre volt igény. A csoportokat várók szabad kezet kaptak az elfoglaltságok tervezésében, szervezésében, lebonyolításában.

Két héten szükség volt alkalmi segítő bevonására is, akit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedagógus hallgatója személyében találtak meg. A pedagógusokat a vártnál hamarabb sikerült összetoborozni a feladatra. Az első hét korábban mindig problémás volt, mert még munkát adtak a tanévzárással kapcsolatos feladatok. Ezúttal nagyon jól besegítettek a nyugdíjasok. Bűnmegelőzési előadásokat tartott, játékokat vezetett Néveri Péter Edvárdné főhadnagy, az Esztergomi Rendőrkapitányság iskolarendőre.

A gyerekek autóbusszal kirándultak Dorogra, Tatára, a fővárosba, Szentendrére és Esztergomba, mozilátogatás, strandolás, kézműves foglalkozás, fagylaltozás, meseolvasás, sütemény készítése és sportos vetélkedés is szerepelt a programban. A városi tekések lehetővé tették a gyerekeknek a sportág kipróbálását. A napközi anyagi hátterét, a szülői befizetések mellett, a képviselő-testület által biztosított 1,5 millió forint adta.

(Főoldali kép: illusztráció Bodnár Boglárka/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában