2018.10.05. 12:58
Átépítik a forgalomtereléseket az M1-esen
Harmadik, egyben utolsó üteméhez ért az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények között zajló, július elején indult felújítás, ezért a bicskei szakaszon jelenleg kiépített forgalomterelést átépítik a szakemberek.
Munkavégzés az M1-esen
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az átépítési munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kell számítani, a hétvégén, azaz október 6-án, szombaton és október 7-én, vasárnap.
A Magyar Közúttól megtudtuk, hogy azombaton reggel 7 és délután 16 óra között elbontják a Győr felé vezető oldalon Óbarok és Bicske között a belső sáv korlátozását, a forgalom ugyanakkor két sávon továbbra is haladhat majd. A bontás után így a közlekedők az eredeti forgalmi rend szerint közlekedhetnek.
Szombat dél és délután 18 óra között lerövidítik a Budapest felé vezető oldalon Bicske és Herceghalom között a jelenlegi 6 kilométeres sávelhúzást 3 kilométerre, ezért a belső sávot lezárják, az autósok ez idő alatt egy sávon közlekedhetnek. Vasárnap reggel 9 óra és délután 18 óra között a Budapest felé vezető oldalon meghosszabbítják a sávelhúzást, a munkálatok ideje alatt itt is torlódásra kell számítania időszakosan a közlekedőknek.
A terelés kiépítése után Győr felé a külső sávokat lezárják, a tehergépkocsik a belső sávban, a többi jármű a Budapest felé vezető oldal belső sávjába átterelve haladhat. Az utolsó ütemhez szükséges sávelhúzás összesen 8 és fél kilométeres lesz Budapest irányába Óbaroktól Bicske után a 37-es kilométerszelvényig. A teljes, 12 kilométeres szakaszt érintő beruházás az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, november közepére várható annak teljes körű befejezése.