2018.10.19. 07:01
Környén nem feledik a kukoricafosztást és a csuhézást
Második alkalommal idézték fel a kukoricafosztás hagyományait a környei közösségi és tájház udvarán.
Forrás: Salamon Gyöngyi
Annak idején a házaknál a betakarítás után összegyűlt kukoricacsöveket a szomszédok, rokonok egymást kisegítve, közös munkával tisztították meg a levelektől. Ebben az esztendőben is szép számmal érkeztek gyerekek, fiatalok, felnőttek.
A program résztvevői előbb az udvaron szorgoskodtak, sorra bontották le a kukoricacsövekről a csuhét, ügyelve, hogy a levelek egészben maradjanak, külön válogatva a szebbeket, hiszen később azokból készültek virágok. A kukoricafosztás egykor nem csupán gazdasági tennivaló volt, a szűkös időkben a csuhéból készítettek dísztárgyakat, játékokat. Ez a hagyomány sem veszett mára a feledés homályába.
Benn az asztalokon pálcikák, ollók, edényekben langyos víz sorakozott, egy vázában azok a csuhévirágok, amelyeket korábban egy kézműves képzés keretében készített Hadverő Katinka, a művelődési ház munkatársa. Az akkor megszerzett tudását most nemcsak hogy hasznosíthatta, de át is adhatta a gyerekeknek, felnőtteknek, akik igyekeztek ellesni a mozdulatokat, trükköket, hogy ők is hasonló rózsát, borzas mákvirágot varázsolhassanak a csuhéból, de olyan is akadt, aki a saját gondolatai, fantáziája mentén alkotott.
A gyerekek láthatóan a második kukoricafosztáson is remekül érezték magukat, amiben a hagyományőrzés mellett nyilván „főszerepet játszott” a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen eltöltött idő, a közös alkotás öröme is.
A német nemzetiségi önkormányzat részéről Tirhold Kármen elnök fejezte ki köszönetét Szemeti Csabának a felajánlott kukoricáért, Hadverő Katinkának a kitartó kézműves oktatásért, a jelenlévőknek pedig a lelkes és kreatív részvételért.