A Szent Koronát szolgálta az utolsó magyar király, akit Tatán fogtak el, majd száműztek

A tarjáni templomban áldották meg azt a két emléktáblát, amelyet IV. Károly, az utolsó magyar király tiszteletére készítettek el. A József Ágost Emléktársaság az egyik táblát a tarjáni plébániának adományozta, a másikat pedig Szantner Gábor, az emléktársaság elnöke viszi majd el Madeirára, a montei Miasszonyunk templomba, a boldoggá avatott király száműzetésének 97. évfordulója alkalmából.

Mint megtudtuk, az ötletgazda Szantner Gábor és a kivitelező, Brunner András volt. Az emléktáblákat főtisztelendő Szabó Zoltán áldotta meg. A dombormű fölött a király utolsó szavai olvashatóak:

„Felajánlom életemet, váltságul népemért”

Szantner Gábor novemberben indul majd Madeirára, ahol Monte szigetén emlékmisén vesznek majd részt részt. Ott alussza örök álmát IV. Károly, aki kétszer is megpróbálta visszaszerezni a hatalmat az első világháború után.

Ahogy a mindszentyalapitvany.hu felidézi, 1918. november 11-én az osztrák, 1918. november 13-án a magyar államügyek vitelétől kényszerűen visszavonult, de lemondani nem volt hajlandó, ez elképzelhetetlen lett volna számára, aki Istentől ráruházott felelősségben gondolkodott. 1921. április 5-i, majd október 20. és november 1. közötti sikertelen hazatérési kísérleteivel kapcsolatban így írt a pápának:

„nem ambícióból, hanem a rám, mint koronás királyra háruló kötelességek által vezérelve, melyek jogaimnál is szentebbek számomra, eldöntöttem, hogy Magyarországra megyek és jelenlétemmel véget vetek a belviszályoknak”

1921 tavaszán, amikor visszatért, Horthy Miklóstól követelte a hatalom átadását, de Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok katonai beavatkozásának veszélyére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. Károly visszavonult Szombathelyre, majd levélben szólította fel Horthyt a hatalom átadására. Időközben odagyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellé állt.

Horthy – rövid habozás után – ismét elhatárolódott a hatalom átadásától, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel Károly ekkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antantkatonák kíséretében visszatért Svájcba. 1921 októberében tért vissza újra, a nyugat-magyarországi Cirákra-Dénesfára, repülőre. Ellenkormányt alakított, és vasúton Budapest felé indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőrcsapataival, amiket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat.

A magyar királyt (és feleségét) több legitimista politikussal együtt (például ifj. Andrássy Gyulával) a tatai Esterházy-kastélyba zárták, majd Tihanyba, az apátságba szállították és ott tartották házi őrizetben pár napig. A gyorkos.uw.hu felidézi: 1921. október 31-én a királyi párt Aszófő állomásáról vonaton Bajára vitték, és onnan egy angol monitorhajó vitte tovább a Fekete-tengerig. Innen áthajóztak a Földközi-tengerre, majd a Gibraltári-szoroson keresztül áthajóztak Madeirára, ahol fél év múlva, 1922. április elsején elhunyt.

IV. Károly, teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich, osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császárság utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király volt.

IV. Károly 1918. november 11-én függesztette fel osztrák császári, 13-án pedig magyar királyi jogainak gyakorlását. November 16-án kikiáltották a „független és önálló magyar népköztársaságot”, amelyet 1919. március 21-én a 133 napig fennálló tanácsköztársaság követett. Az ellenforradalmi rendszer nemzetgyűlése az 1920. február 27-én elfogadott 1920. évi I. törvénycikkben hatályon kívül helyezte a forradalmak intézkedéseit, és az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzó intézményét, megalapozva a király nélküli királyság intézményét. A tisztségre 1920. március 1-jén Horthy Miklóst választották meg.

„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.”

– írta a lemondó nyilatkozatában.

A mult-kor.hu cikkéből kiderül az is, IV. Károly arra alapozva próbált visszatérni a trónra, hogy lemondó nyilatkozatának formulája nem terjedt ki az uralkodó mivoltáról történő lemondásra, azonban ez nem sikerült neki. Miután száműzték, a nemzetgyűlés 1921. november 6-án az 1921. XLVII. törvénycikkben 1707 és 1849 után harmadszor is kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, bár a királyság intézményét továbbra is fenntartotta.

Élő hitét, vallásosságát és családszeretetét (legismertebb gyermeke Habsburg Ottó, az utolsó Habsburg trónörökösként, aki politikusként sokat tett az Európai Unió bővítéséért, hazánk csatlakozásáért is. Édesapjáról így vallott:

„Ő volt az első világháború egyetlen államfője, aki tényleg kint volt a fonton. Tehát ő tudta, hogy mennyit szenvednek a katonák, és ez megerősítette abban, hogy harcolnia kell a békéért... Nagyon motiválta az, hogy a honfitársait megmentse a háborútól... A Szent Korona, amire ő felesküdött, számára a magyar állam államfője volt. Ő pedig azt szolgálta.”

Az utolsó magyar király a száműzetésben sem veszítette el, Madeirai sírja zarándokhellyé vált, szent remeteként, családapaként, vezeklő uralkodóként ápolják itt az emlékét. Életszentségének hírét és tiszteletét a világon elterjedt Károly Király Imaliga ápolja. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2005-ben, a római Szent Péter téren.