jubileum

2018.10.09. 14:19

Bábolna ünnepe többről szólt, mint a 15 évről

Az idén több jubileumot is ünnepel Bábolna. A szeptemberi kukoricafesztivál volt a huszadik, az elmúlt pénteken pedig várossá válásuk tizenöt éves évfordulója alkalmára várták a település lakosságát a szabadidőközpontba.

Hajnal Dóra
Bábolna ünnepe többről szólt, mint a 15 évről

Az idén több jubileumot is ünnepel Bábolna. Az elmúlt pénteken például várossá válásuk tizenöt éves évfordulóját.

Fotó: Hajnal Dóra/24 Óra

A közösség számára ez a nap az összetartozás jelképe. Míg tavaly csak az elképzelésekről, ezúttal már a fürdőépítés konkrét lépéseiről beszélhetett dr. Horváth Klára polgármester.

– Immár a munkagépek zaja is jelzi, végre elkezdődött az építkezés. Napról napra, centiről centire közeledünk ahhoz, hogy sokéves álmunk megvalósulhasson, de még rengeteg munka áll előttünk. Sajnos, a zaj és a por is elkerülhetetlen velejárója egy ekkora építkezésnek, fogalmazott a városvezető kérve a lakosság türelmét és megértését. Talán a legjobb hír hangzott el akkor, amikor a polgármester előrevetítette: egy év múlva már birtokba vehetik a strand- és termálfürdőt.

A büszkeség okán említést kapott a Cseperedők Néptánc Közhasznú Egyesület Megyei Príma Különdíja, illetve a város által kiérdemelt Klímatudatos Önkormányzat díj, amivel a helyi beruházási törekvéseket ismerte el az Innovációs és Technológia Minisztérium.

Popovics György megyegyűlési elnök azt hangsúlyozta: Bábolna minden területen méltó a városi címre. A hagyományos, ámbár mindig megújuló városavató ünnepségen ismét kitüntető címek is gazdára találtak. Minden díjban ott körvonalazódott a köszönet azok felé, akik tevékenyen segítik Bábolnát és öregbítik a kisváros hírnevét.

Bábolnáért Emlékéremmel ismerték el Nagy Lajos, a bábolnai sportegyesület korábbi elnökének, valamint a város első árufuvarozó vállalkozóinak, ifj. Dezsényi Gábor és Dezsényi László munkáját. Bábolna Városáért kitüntetést vehetett át Tavasziné Horváth Ilona, a hivatal gazdálkodási előadója, valamint Török Károlyné vezető asszisztens. A BSE teke szakosztálya is Bábolna Városáért kitüntetést érdemelt ki, a díjat a szakosztályvezető, Skuba István vehette kézbe.

Nehéz időszakban kapaszkodtak fel

Tizenöt éve méltó arra Bábolna, hogy városként élje a hétköznapokat. A városi rang elérése éppen akkor történt, amikor lejtmenetben volt a település.

Dr. Horváth Klára polgármester úgy fogalmazott: „A kétezres évek elején zajlott éppen a mezőgazdasági kombinát végelszámolása, cégek mentek tönkre. A település azonban minden olyan feltételnek megfelelt, amit az akkori pályázati rendszer elvárt, megkaptuk a városi rangot. Idővel megújult a helyi gazdaság, új vállalkozói erők jelentek meg, megújultunk intézményi rendszerünkben, kultúránkban és a betelepülőkkel a lakosságot érintően is. Az elmúlt tizenöt esztendő azért vezethetett a siker felé, mert rengetegen segítették városépítő munkánkat.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában