nyílt nap

2018.10.15. 17:51

Az újraélesztés világnapján kinyílnak a mentőállomások kapui

Október 16-án a mentőállomásokon bárki megtanulhatja, hogyan kell újraéleszteni valakit.

Sz. A.

Forrás: Shutterstock

Mint megtudtuk, Komárom-Esztergom megye összes mentőállomásán 10-15 óra között várják az érdeklődőket az újraélesztés világnapján, október 16-án.

Elsődlegesen az úgynevezett mellkaskompressziókat tanulhatják meg az érdeklődők, vagyis azt, hogy hogyan lehet fenntartani valakinek a keringését, ha leállt a szíve. Tatabányán emellett a megújult mentőállomást magát is felfedezhetik azok, akik ellátogatnak Dózsakertbe, ugyanis alig néhány hete készült el annak külső mind belső felújítása.

Azokat, akik szeretnék minél jobban elsajátítani a lélegeztetést és a félautomata defibrillátor használatát, a minden hónap utolsó hétfőjén Tatabányán tartott Hőskepzésen várják.

Magyarországon évente több ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében utcán, közterületen. Többségük megmenthető lenne, ha valaki perceken belül megkezdené az újraélesztést, a mellkasi nyomásokat. A mentők által évente észlelt mintegy hatezer hirtelen vérkeringés-megállás esetében csak akkor van igazi esély az újraélesztésre, ha a mentő megérkezéséig valaki elkezdi a mellkasnyomásokat.

A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár 60 százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent. Ezért fontos, hogy minél többen részesüljenek rövid, gyakorlatias életmentő képzésben, melyre most az október 16-i program újabb lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában