2018.10.14. 07:09
A T-Szol csoport munkatársai rendbe tették az Újtelepi temetőt
A T-Szol Csoport csaknem kétszáz munkatársa tette rendbe szombaton az Újtelepi temetőt, Mindenszentek, illetve halottak napja közeledtével.

A T-Szol Csoport csaknem kétszáz munkatársa tette rendbe szombaton az Újtelepi temetőt, Mindenszentek, illetve halottak napja közeledtével.
Forrás: Beküldött fotó
A T-Szol dolgozói kerítést csiszoltak, festettek, újjávarázsolták a kerítés lábazatát, virágokat ültettek, rendbe tették a ravatalozót, valamint megtisztították az 1978-as bányaszerencsétlenség emlékművének környezetét is.
Kollégáink többségének a város nem csak a munkahelye, hanem itt élik mindennapjaikat is, így személyes érintettségük is mozgósító erőként hatott – fogalmazott dr. Hidas János, a T-Szol Zrt. igazgatóságának elnöke. Megjegyezte: Mindenszentek időszakában fokozott védelmet biztosítanak a sírkertekbe látogatók gépjárműinek, megelőzendő a lopásokat, valamint mobilillemhelyeket is elhelyeznek a temetőknél.
További részletek a 24 Óra október 15-i számában.
