2018.09.03. 06:37
Olyan oviba költöztek a szőlősi ovisok, amilyet minden gyerek érdemelne
Elkészült és megnyitotta kapuit a Vértesszőlősi Samufalvi Óvoda, amelyben hétfőtől már meg is kezdik a gyermekek a következő nevelési évet.

Elkészült és megnyitotta kapuit a Vértesszőlősi Samufalvi Óvoda, amelyben hétfőtől már meg is kezdik a gyermekek a következő nevelési évet.
Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra
Az átadó ünnepségen elsőként Törökné Pátrovics Erika intézményvezető és Seregélyes Ezsébet intézményvezető-helyettes köszöntötte a résztvevőket, többek között Bencsik János országgyűlési képviselőt, Nagy Csaba polgármestert, Zoltánfi Zsuzsanna alpolgármestert, Popovics Györgyöt, a megyei önkormányzat elnökét, Gedő Attila címzetes esperest és dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspököt.
Bencsik János elmondta, három-négy éve fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy a „öreg” óvoda helyett olyan épületbe kerüljenek át az apróságok, amelyet minden gyermek megérdemel. Méltatta az óvoda elmúlt évekbeli munkáját is, erőfeszítéseiket, amiket a szlovák nemzetiségi hagyományok megőrzése érdekében tettek. Hozzátette: a megye legmodernebb és talán legszebb óvodájának avatására gyűlhettek össze. Popovics György kiemelte, a 150 millió forintos uniós forrás mellett a helyi önkormányzat jelentős önerővel járult hozzá ahhoz, hogy az óvoda elnyerhesse a mostani külsejét.
Nagy Csaba polgármester úgy fogalmazott, büszkén tekinthetnek vissza az elmúlt időszakra, hiszen az elmúlt négy évben kitűzött céljaikat meg tudták valósítani. Megköszönte a tervezők, kivitelezők és az óvónők munkáját is. Az óvoda elkészülte után sem fognak tétlenkedni, a következő ciklus tervei között szerepel például az előembertelep felújítása a 21. századi elvárásoknak megfelelően.
– 2018 a Családok éve, így nagy örömömre szolgál, hogy pont ebben az esztendőben vehetjük át ezt a gyönyörű óvodát – hangoztatta Pátrovics Erika intézményvezető. Vértesszőlősön mindig fontos volt a falu gyermekeinek biztonságos elhelyezése, közösségben nevelése. A fejlesztésnek köszönhetően két bölcsődei és öt óvodai csoport lesz. A szakmai munka minden feltétele adott, torna-, fejlesztő- és sószoba biztosítja a kicsik egészséges fejlődését. Az esemény végén Gedő Attila és dr. Márkus Mihály megáldotta az épületet.