2018.09.04. 17:20
Szeptemberre megújult iskolát kaptak a tarjáni gyerekek
Megújult iskolában kezdhetik a tanévet a tarjáni német nemzetiségi iskola diákjai. A gyerekek műsora után Palatin Anna igazgató köszöntötte a szülőket és az iskolásokat, külön kiemelve az első osztályt kezdőket, akiknek ajándékcsomaggal kedveskedtek a tanárok. Két új pedagógus is érkezett az intézménybe: Zentai Tamás és Árendás Bence.

Fotó: Hagymási Bence/24 Óra
Palatin Anna úgy fogalmazott, büszkék és boldogok, hogy ilyen környezetben kezdhetik meg az évet. Külön köszönetet mondott takarítónőjüknek és gondnokuknak, a pedagógusoknak, a Tatabányai Tankerületnek, a tarjáni önkormányzatnak és Marx Ernő polgármesternek, akik sokat tettek azért, hogy az iskola ilyen állapotba kerülhetett szeptemberre.
Marx Ernő elsőként meghívott vendégeiket üdvözölte: Czunyiné dr. Bertalan Judit és dr. Völner Pál országgyűlési képviselőket, Popovics Györgyöt, a megyei közgyűlés elnökét és Kolonics Évát, a Tatabányai Tankerület szakmai igazgatóhelyettesét.
A polgármester elmondta, 2016-ban nyílt lehetőségük TOP-os pályázatot benyújtani a munkálatokhoz szükséges összeg elnyeréséhez. A pályázaton csaknem 119 millió forintot nyertek, amelyből, a tervezési költségek után 115 milliót tudtak az építkezésre fordítani. Így az intézmény már nemcsak szakmailag, hanem esztétikailag is megfelel a gyermekek igényeinek.
Jelentős támogatást kaptak
A polgármester az évnyitón elmondta, az 1952-ben épült intézmény első osztályosai már elmúltak hetvenesztendősek, de mindig vigyáztak iskolájukra. 1986-ban már 430 gyerek járt az iskolába, ekkor döntött úgy a település akkori vezetése, hogy szükség van egy új épületre is: felépítették a B szárnyat. Most az európai uniós forrás csak az energetikai korszerűsítésre szólt, így a belső ajtókra, az álmennyezet elhelyezésére, festésére külön összeget tett félre az önkormányzat, amely 45 millió, míg a Tatabányai Tankerület tizenötmillió forinttal járult hozzá a költségekhez. A munkát mindig úgy időzítették, hogy azzal minél kevésbé zavarják meg az oktatást, így főként a nyári szünetben dolgoztak. A beruházásnak köszönhetően energiamegtakarításuk 85-90 százalékos.
A hatvanhat esztendővel ezelőtt épült A épület hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, korszerű fűtési rendszert építettek ki, a villamoshálózatot felújították, ledes izzókat helyeztek el, a tetőre napelem került.
A járólapot ugyancsak sikerült kicserélniük, lambériát tettek a falakra és a két épületet összekötő folyosó ablakait, ajtóit hőszigetelték. A B épületben a tető okozta a legtöbb gondot korábban, mert állandóan beázott. Ezt a problémát magastetővel oldották meg.
Czunyiné dr. Bertalan Judit örömét fejezte ki, hogy a projekt sikeres volt, a pedagógusoknak és diákoknak pedig kalandokban és jó szerencsében gazdag új évet kívánt.
Ezt követően dr. Völner Pál kért szót, aki hangoztatta, ez a nap a gyerekekről szól. Kiemelte, Tarján nem csupán a sportra, az egészségügyre és az idősek gondozására fordít jelentős összeget, hanem a fiatalokra is gondol.
Véleménye szerint a jövő záloga, ha a gyermekek oktatására költünk. Végül Popovics György szólt, aki méltatta, a helyi, illetve a megyei önkormányzat példás együttműködését, amelynek köszönhetően sikeresen pályázhattak az uniós forrásra.
Évnyitó a felújított német nemzetiségi iskolában