Autista fiával huszonhatszor költözött Zsuzsa a teljesebb élet reményében

A találkozóra egyszerre érkeztünk. Mátyás kezet nyújtott nekem, majd közölte, hogy marad, és készíthetek róla fényképet is. A kerthelyiségben azonnal a fotózással kezdtünk. Mátyás ellenőrizte, majd elbúcsúzott édesanyjától és tőlem: a bevásárlóközpontba ment.Mátyás harmadik gyermek. Nővére 12, bátyja pedig 10 évvel idősebb. Már a terhesség sem volt szokványos. Mátyás betegségek, majd hirtelen császármetszés után látta meg a napvilágot.

– Amikor megláttam, már tudtam, hogy más, mint a testvérei – meséli Zsuzsa. – Ez az érzés otthon csak felerősödött. A szürke hétköznapokon a két nagyobb testvér mellett Mátyás nagyon sok feladatot adott szüleinek.

– Rajtam kívül mindenki azt gondolta, hogy kinövi a furcsaságokat – mondja Zsuzsa. – De ahogy múltak az évek, Mátyással egyre több probléma volt. Hiába mondtam, hogy szerintem valami baj van, a környezetemben mindenki – szülők, orvosok, védőnők, sőt a család is – azt mondta, hogy én rontottam el valamit.

Mátyás aranyköpései

„Örülök, hogy egy kissé különc, de jó fej anya szült erre a világra.”

„Kevés ilyen jó ember van, mint te, édesanyám!”

„Hol teremnek a CD-k? Discréten.”

„Aki szigorú, az előbb-utóbb csalódik, mert kiderül, hogy a szigorával gonoszkodik.”

„Édesanyám! Arra kérlek, hogy senkire se hallgass az én nevelésemmel kapcsolatban, nehogy valaki rossz tanácsot adjon. Mert én így szeretlek – ilyennek, amilyen vagy. Nehogy megváltozz!!”

Mátyás háromévesen kapta meg a gyermekkori autizmus diagnózist Budapesten. A dokumentum mellé azonban „használati utasítást” nem adtak. Egy könyvet látott akkor Zsuzsa a rendelőben az autizmusról, azt kezdte olvasgatni.

Mátyás korai fejlesztést kapott és logopédushoz jártak, vidéken laktak. Próbálkoztak az óvodával, de nem tudtak mit kezdeni a gyermek különc viselkedésével. Zsuzsa végül inkább otthon maradt a fiúval.

Költözések sora következett: Budapest, ahol egy alapítványi óvodába járt Mátyás, majd Kisbér és az általános iskola küzdelmes alsó tagozata. Felsősként már magántanuló lett egy budapesti iskolában, közben Zsuzsa otthon tanította. Újabb költözés után egy alapítványi iskolába járt Debrecenben.

Az általános iskolai tanulmányok elvégzése után visszatértek Kisbérre, ahol bevezették az internetet: a világ kinyílt előttük. Zsuzsa később talált egy lakóotthont Szombathelyen Mátyásnak. Pakoltak és elköltöztek ismét. Közben a nagyobbik gyerekek is elmentek, Zsuzsa elvált. Egyedül maradt fiával és az ő autizmusával. Pénzügyi gondok is nehezítették az életüket. Zsuzsa csak néhány tízezer forintos ápolási díjat kapott, vagy munkanélküli segélyen volt. A családi ház sok munkát adott, így elcserélték egy tatabányai lakásra. Az otthonból Mátyás így Tatabányára költözött.

– A nagyobb gyerekeim elfoglaltak, így ketten vagyunk a világban Mátyással – mondja Zsuzsa, aki közben írt egy könyvet is. A kéziratok már megvoltak, amikor találkozott a szerkesztővel, így magánkiadásban elkészült „A mi autizmusunk”. Igényes, tele érzelmekkel, küzdelmes mindennapokkal. Zsuzsáról, Mátyásról és az ő autizmusukról szól.

Manapság Mátyás számítógépezik, blogot ír. Zsuzsa pedig gőzerővel készíti következő kötetét, és közben megint pakol.

– A közelmúltban megalakult a tatabányai Támogató Szülőklub, ahol autista gyerekeket nevelő szülők találkoznak, de sajnos a felnőtt autisták szülei nem jönnek. Magányosnak érzem magam, keresném azokat, akik hasonló problémákkal küzdenek. Jó lenne, ha lenne miért maradnunk Tatabányán…

Zsuzsa reménykedik. Közben meg pakol. Szeretne dolgozni és 28 éves autista fiát jó helyen tudni. Ha ez nem Tatabányán valósul meg, akkor költözni kell, ismét. Huszonhetedszer.