augusztus 20.

2018.08.04. 07:09

Közös búzából sütik a magyarok kenyerét

Negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerdán Nagyigmándon a Magyarok Kenyere program keretében búzagyűjtő napját, a helyi gazdákkal és az adományozókkal együtt.

Nagy Tamás

Idén is közös búzábók készül el a magyarok kenyere

Fotó: Nagy Tamás/24 Óra

Még 2010-ben indult el az ácsi születésű dr. Korinek László akadémikus, jogász-professzornak köszönhetően az a kezdeményezés, amelyhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2013-ban csatlakozott. A Magyarok Kenyere egy olyan program, amely a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatja, nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is. A programnak köszönhetően a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással összegyűjtik a búzát az adományozóktól, majd a termés egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatja el a rászorulókhoz a NAK.

A szerdai eseményen részt vett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, aki egyben a MAGOSZ elnöke is, Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke, Hajduné Farkas Erika, Nagyigmánd polgármestere és dr. Balogh Zoltán, a NAK megyei szervezetének elnöke, valamint számos adományozó gazda.

A megjelenteket dr. Balogh Zoltán köszöntötte, aki kiemelte, hogy évről évre egyre nagyobb számú érdeklődőt vonnak be az adományozók körébe és egyre nő azoknak a száma is, aki pénzbeli adománnyal segítik a kezdeményezést.

Czunyiné dr. Bertalan Judit úgy fogalmazott, hogy felelősséggel kell lennünk a közelünkben és a távolban lévő ember- és nemzettársaink iránt. – Alaptörvényünkben is ez áll: Minden magyar felelős, minden magyarért – emelte ki a térség országgyűlési képviselője.

Jakab István köszönetet mondott mindazoknak, akik a program mellé álltak, akik hosszú idő óta töretlenül adakoznak azért, hogy a szükséget szenvedő családok és gyerekek tudjanak boldogulni.

A beszédek után Szentirmay Károly jelképesen átadta az összegyűjtött búzát a megjelent vezetőknek, majd Gerecsei Zsolt lelkipásztor és Horváth István plébános megáldotta és megszentelte a terményt és az új kenyeret.

Az összeöntés után a Goodmills Magyarország Malomipari Kft. megőrli a búzát, amelyből az augusztus 20-i nemzeti ünnepre készül el a nemzet egységének szimbóluma, a Magyarok Kenyere.

(Borítókép: Nagy Tamás/24 Óra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában