felújítás

2018.07.05. 19:16

Százfős kollégium lesz a MÁV szállóból

A tervek szerint jövőre már birtokba is vehetik a diákok a MÁV szállóból kialakított kollégiumot. Szintenként 11 kétágyas és 1 háromágyas szoba várja majd a lakókat. Összesen száz vidéki tanuló lakhatására nyújthat megoldást.

Goletz-Deák Viktória

A látványtervek szerint így fog kinézni a megújult MÁV szálló

Csütörtökön Tatabányán aláírták a 2900 négyzetméteres, volt MÁV szálló átalakításáról szóló kivitelezési szerződést . A régi Dózsa György úti kollégiumból pedig az ország egyik legkorszerűbb eszközökkel felszerelt szakgimnáziuma jöhet létre.

Az ünnepélyes eseményen részt vett Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Bencsik János országgyűlési képviselő és Schmidt Csaba polgármester is.

– A város középfokú köznevelési és szakképzési intézményeiben több ezer diák tanul, és majdnem a harmaduk vidéki – mondta a polgármester. – A vidékről érkező hallgatók körülbelül 6-8 százalékának lenne szüksége a kollégiumi elhelyezés biztosítására. Ők eddig egy bérelt épületben voltak elszállásolva – magyarázta Schmidt Csaba. A korábbi a középiskolai kollégium épülete már nem alkalmas a feladatra. Az önkormányzatnak pedig nem volt a tulajdonában olyan ingatlan, amely alkalmas lett volna kollégium kialakítására.

A látványtervek szerint így fog kinézni a megújult MÁV szálló

– A jelenleg üresen álló régi MÁV Szálló több szempontból is jó megoldásnak tűnt, hiszen közel van a vasút- és buszvégállomáshoz. Ráadásul az épület korábban is hasonló funkciót töltött be, így költséghatékony módon átalakítható – érvelt a polgármester. A Modern Városok Program keretében az állam 800 millió forint támogatást biztosított a beruházáshoz, míg a fennmaradó 130 millió forintot az önkormányzat pótolta ki. Az épület nem csupán kívülről újul majd meg, belül is a kor igényeihez mérten alakítják át, sőt, bővítik is. Szintenként 11 kétágyas és 1 háromágyas szoba várja majd a lakókat. Az épület teljesen akadálymentes lesz, a földszinten pedig mozgáskorlátozott fiataloknak alakítanak ki szobát.

De a Dózsa György úton álló egykori kollégium is megújul. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnázium összevonásából alakuló a Tatabányai Szakképzési Centrum Műszaki Szakgimnáziumának ad majd otthont.

A fejlesztés célja, hogy a műszaki szakgimnázium képzőközpontként alkalmas legyen a vállalatoknál folyó gyakorlati képzést kiegészíteni a kor követelményeinek megfelelő, modern eszközparkkal. A felújítás költsége előreláthatólag 2,4 milliárd forint, ebből 500 millió csak az eszközök

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában