túrára fel!

2018.06.11. 11:42

350 kilométeresre bővült a turistahálózat

A 2016-ban létesített hálózat új erdei szakasszal bővült. Az ünnepségen bemutatták az új kesztölci turistatérképet is.

W. P.

Nyírő András mutatja az új turistatérképet

Fotó: W. P./24 Óra

Kesztölcön, a Szabadság téren tartott ünnepségen Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója úgy fogalmazott, hogy a beruházásaikkal valós igényeket igyekeznek teljesíteni. A 2016-ban létesített hálózat a most felavatott szakasszal 350 kilométeresre bővült.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott az erdészeknek, hogy bővítették a kirándulók kikapcsolódási lehetőségeit.

Révész Máriusz Piliscsabáról maroknyi csoport élén kerékpárral érkezett meg az ünnepségre. A kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a PilisBike hálózathoz való csatlakozással a kesztölciek álma részben teljesült.

Vöröskői István polgármester elmondta, hogy jelenleg a Dorog és Kesztölc közötti kerékpárút tervezése zajlik, amelyet legkésőbb jövő tavasszal megépítenek.

Nyírő András mutatja az új turistatérképet
Fotó: W. P./24 Óra

Nyírő András, a Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke a tízezer példányszámban megjelentetett Kesztölc turistatérképét mutatta meg a vendégeknek, amelyeken a látnivalók mellett helyi szolgáltatások szerepelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában