Neszmély

2018.05.16. 07:16

A lakók félnek a közúti és vízparti fejlesztésektől

A kerékpár- vagy közútfejlesztések, de még a kikötők kialakítása is olyan munkálatokkal jár, amelyek óhatatlanul is jelentősen befolyásolják a közlekedők közhangulatát. Neszmélynek a közeljövőben mindhárom beruházásból kijut.

Petrik József

Közúti fejlesztések lesznek a településen

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt esztendőben fejezte be a szomszédos település nagyforgalmú főútjának a teljes „rehabilitációját”. A munkálatok az idén nyáron a 10-es számú főút neszmélyi szakaszán, az útburkolat cseréjével tovább folytatódnak. A kivitelezés az elképzelések szerint május 22-én indul és várhatóan szeptember 30-án zárul.

A helybeliek, ahogy megtudtuk tőlük, annak nagyon örülnek, hogy végre megszűnnek a nyomvályúk és kátyúk a településen áthaladó főúton. Az viszont már jobban megosztja a falu közvéleményét, hogy miért kell ezeknek a munkálatoknak egészen őszig elhúzódnia.

– Elképzelhetik, micsoda dugók lesznek itt nyáron – zsörtölődött János bácsi, amint az útszéli porta kertkapuja előtt gazolt. – Jelentős forgalmi fennakadásokra, torlódásokra lehet majd számítani. Hiszen – úgy tudom, hogy – a vasúti átjárótól egészen Dunaalmás határáig, mintegy három kilométeren kap új aszfaltborítást a 10-es.

Ennél nagyobb nehézséget okoz, hogy az említett szakaszon két közúti hidat is teljes egészében át kell építeni, ami szintén nem gyorsítja meg a feladat elvégzését. Valószínűleg ez is belejátszik abba, hogy a kivitelezés idejét négy hónapra becsülik.

Az útfelújítást új parkolók kialakítása teszi kompletté. Egyet a helyi óvoda környékére képzeltek el, a másikat pedig, úgymond a település centrumában létesítenék.

A közúti közlekedés mellett jelentős fejlesztés előtt áll a vízi is. A kompkikötő létesítése egy, a határon átnyúló nagy projekt, amelyet Dunaradvánnyal közösen valósít meg a megyebeli község. Jelen pillanatban ott tart a kikötőügy, hogy megkezdődhet a kivitelezés előtti közbeszerzés. A beruházás jelentőségét az növeli, hogy a Duna, Komárom és Esztergom közötti szakaszán ez lesz az egyetlen komp, illetve kikötő, amely személygépkocsik szállítására, valamint fogadására alkalmas. A helyiek szerint a több százmilliós beruházás eredményeként a vízi alkalmatosság jövőre már járhat a két part, a két település között.

Az egyik legzűrösebb, legtöbb egyeztetés igénylő fejlesztés, az EuroVelo 6 kerékpárút előkészítése is a végstádiumához érkezett. A pályázathoz rendezni, tisztázni kellett az üzemeltetői és tulajdonosi viszonyokat. A bicikliút nyomvonal ugyanis magyar állami földeket, MÁV és a vízügy birtokában lévő területeket, illetve magán ingatlanokat egyaránt érint. Az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat az Európai Kerékpáros Szövetség terve, amely 12 hosszútávú, az egész kontinenst átszelő kerékpárút kialakítását jelenti. Ezen utak teljes hossza a tervek szerint több mint 60 ezer kilométer, amelyből több mint 20 ezer már elkészült. Hazánkon két EuroVelo útvonal is áthalad, ebből az egyik a 6-os, amely az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig fut. Ennek egy szakasza átszeli szűkebb hazánkat, és így Neszmélyt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában