Baj

2018.04.06. 06:38

Megújult az egészségház

A korszerűsített baji egészségház nemcsak az orvosi rendelőnek, de a fogászatnak és a védőnői szolgálatnak is helyet biztosít.

P. J.

A védőnői szolgálat szobáját is felújították

Fotó: Hagymási

– Húsz évvel ezelőtt álltunk már itt az orvosi rendelő előtt, amikor az akkor „új” épületet felszentelték – mondta az ünnepélyes átadón Schunder Tibor, a település polgármestere. – Azóta eljárt a létesítmény felett az idő. A Belügyminisztériumnál sikeresen pályáztunk központi forrásra, így most teljesen megújulhatott a baji egészségház.

A védőnői szolgálat szobáját is felújították
Fotós: Hagymási

Felújították a központi fűtést, megoldották a külső és belső hőszigetelést, újrafestették a nyílászárókat és még előtetőt is kapott az egészségügyi intézmény bejárata. Mindez több mint 23 milliós állami forrásból, valamint mintegy 1,2 milliós önerőből valósulhatott meg. Így most már modern és kulturált körülmények között folytatódhat a betegellátás, a fogászat és a védőnői szolgáltatás.

Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője megköszönte az itt dolgozók türelmét, és azt kívánta, hogy használják „egészséggel” a korszerű létesítményt.

Dr. Kiss Zsuzsanna háziorvos úgy fogalmazott, hogy a fejlesztés időszaka nem volt könnyű, de most már mindenki nagyon örül, hogy ilyen körülményeket alakítottak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában