közlekedésbiztonság

2018.04.24. 19:59

Gigantikus lánggal égtek az autók Annavölgyön (galéria)

Annavölgyön rendezte meg a megye polgárőr-szövetsége a IV. Közlekedésbiztonsági Napot, melynek fővédnöke Farkas Gábor rendőr-főkapitány volt.

kemma.hu

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség

A gyönyörű napsütéses időben rengeteg gyerek és felnőtt vett részt a rendezvényen, akik kipróbálhatták a „részeg szemüveget”, megtekinthettek többek között fegyverbemutatót, részt vehettek kerékpáros versenyen, valamint a kerékcsere területén szerzett jártasságukról is számot adhattak.

A rendezvény egyik csúcspontja egy rendőrségi helikopter volt, amely a betonos focipályán szállt le. Természetesen a gyerekek nagyon kíváncsiak voltak, kérdéseket tettek fel a pilótáknak, akik készséggel válaszoltak. Aki akarta, a pilótafülkét is megnézhette, de a hatalmas érdeklődés miatt erre csak kettes sorokban nyílt mód.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság kutyás szolgálatának bemutatóját is hatalmas érdeklődés kísérte, akárcsak a rallybemutatót, amelynek a parkoló adott helyet.

 

Sokan voltak kíváncsiak az „ambu babára” is, amellyel az elsősegély- és újraélesztési technikákat mutatták be. Az igazán érdekes látnivalót azonban a balesetszimuláció ígérte, amely szerint ittas fiatalok a hajnali órákban hazafelé tartva két autóval súlyos balesetet szenvedtek. A sérülteket feszítővágóval szabadították ki a roncsból. A tömlőt is használniuk kellett a lánglovagoknak, hiszen egy elektromos zárlat miatt kigyulladtak a gépkocsik.

A napot egy autós felvonulás zárta le.

Címkék#Annavölgy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában