Kő helyett könyv őrzi a mocsai zsidóság emlékét

– Azzal kezdődött, hogy olvasni akartam róluk. Aztán kiderült, hogy nem nagyon van mit – ezzel az erős felütéssel kezdi könyvét Szűcs József. A Hűlt helyeknél találóbb címet nem is adhatott volna a valaha Mocsán élt zsidóság történetét és tragédiáját feldolgozó, hiánypótló kötetnek, az itt élt izraelitáknak ugyanis egy emléktáblán kívül nem sok nyoma maradt. Kisemmizték, megbélyegezték, deportálták, kiirtották őket, temetőjüket is elbontották. Mocsai és világháborús múltjukat, sorsukat kutatta fel Szűcs József, aki „civilben” a helyi iskolában tanít. A részletekről a minap számolt be a helyi könyvtárban.

– Anyakönyvek, múzeumi és levéltári dokumentumok, könyvtárak polcai között töltöttem heteket, hónapokat, nálam okosabb és hozzáértőbb embereket kérdeztem, és mindenhonnan maximális segítséget kaptam. Célommá vált, hogy legalább egy mondatnyi emléket állítsak az 1840 és 1947 között Mocsán élt zsidó közösség valamennyi tagjának – részletezte József, akitől azt is megtudtuk, hogy az első, Mocsán született izraelita Müller Katalin volt. Ő 1844-ben látta meg a napvilágot. A Müller-család (Jakab és neje, Bőhm Natália) telepedett le elsőként a településen, második lányuk, Júlia 1846-ban született. 1869-ben 45, 1900-ban 53, 1910-ben 36 zsidó élt itt a népszámlálás adatai szerint, míg 1920-ban 31, 1941-ben pedig már csak 18. A csökkenés oka a kikeresztelkedés volt, (négyen változtattak vallásukon), valamint többen el is költöztek máshova.

A zsidótörvények nem kímélték őket, többeket munkaszolgálatra vittek, aztán amikor már javaikat zár alá vették, jogaikat megvonták, következett a gettósítás. A mocsaiakat a kisbéribe vitték, onnan kerültek a Monostori Erődbe, ahonnan elindultak a vagonok a koncentrációs táborok felé. A deportáltakat és az itthon maradtakat is megtévesztették a náci hatóságok, írja a kutató, amelyhez egy Balog Imrének írt levelet idéz fel. Ebben az egykori képviselő-testületi tagnak címzett irományban arról írt Blau József, hogy ha írni akarnak, a lapot 1891 am Waldsee-be címezzék. Waldsee azonban soha nem létezett, az auschwitzi gázkamrák „országa” volt ez, és a Waldsee-levelezőlapokkal ringatták hamis biztonságérzetbe a még itthon maradókat, vagy inkább hagyottakat.

Nemet mondtak a nyilasoknak a mocsai asszonyok

Azoknak is keserű sors jutott, akik egy ideig még szülőföldjükön maradhattak. Szívszorító a története Blumenstein Boriskának (Borbálának) is, aki 1912-ben vette fel apjával és testvéreivel a Balog nevet. 1932-ben tért át a református vallásra, és hozzáment a helyi lelkészhez, Komjáthy Jánoshoz. A zsidótörvények értelmében zsidónak számított, és csak az emberi jóságon múlt, hogy nem vitték el őt is egy koncentrációs táborba.

Alig néhány hónappal az után, hogy megszülte kislányát, Máriát, 1944 nyarán két rosszakarója feljelentette, így félő volt: bármikor megérkezhetnek érte a nyilasok, hogy elhurcolják. Úgy hírlik, a helyi bábát utasították: keressen új anyát a kisbabának, mert azt valamiért nem akarták elvinni. Mocsa összes akkor élt asszonya megérdemelné a Világ Igaza címet (a Yad Vashem Intézet az életük kockáztatásával zsidókat mentőket tünteti ki ezzel), ugyanis senki nem vállalta a „pótanyaságot”, abban bízva, hogy így az anyát sem viszik el.

Hiába azonban az összefogás, Boriska nem látott más kiutat: megmérgezte magát. Itt történt meg az újabb csoda: a parókián elszállásolt német orvos kimosta a gyomrát. A nyilasokat azonban ez sem tántorította el, mindenáron el akarták vinni az asszonyt. Ekkor a német doktor az észak-komáromi kórházba vitte és végül családjából egyedüliként Boriska megmenekült, a lányát felnevelte. 1976-ban hunyt el, de a történteket soha nem heverte ki.

Mocsa zsidó közösségét pedig egyenesen felszámolta a pusztítás... Mondhatni, nem maradt utánuk semmi, de ez most már nem igaz. A Hűlt helyek azonban, ahogy kő a síron, hirdeti: minden lélek drága és értékes Istennek.

A holokauszt mocsai áldozatainak és túlélőinek névsora tanúskodik a kegyetlen múltról

Tizennyolc mocsai áldozatról biztosan tudni, akik életüket veszítették az auschwitzi táborban: Nádas Regina (szül.: Blumenstein Regina, élt 45 évet), Spitzer Miksáné (szül.: Blumentsein Erzsébet, élt 43 évet), Balog Károlyné (szül.: Berger Regina, élt 33 évet), Balog Gábor (élt 8 évet), Balog (szül.: Blumenstein) Margit (élt 37 évet), Frankl Sámuelné (szül.: Frankl Regina, élt 73 évet), Berger Ödönné (szül.: Frankl Berta, élt 58 évet), Frankl László (élt 46 évet), Frankl Sarolta (élt 41 évet), Frankl Károly (élt 34 évet), Fischer Henrik (élt 72 évet), Fischer Henrikné (szül.: Fischer Zsófia, élt 60 évet), Fischer Béláné (szül.: Wolf Anna, élt 36 évet), Fischer Tibor (élt 13 évet), Fischer Róbert (élt 10 évet), Korai (szül.: Frühzeitig) Aladár (élt 65 évet), Hecht Albertné (szül.: Leitner Szidónia, élt 50 évet), Váradi Judit Zsuzsanna (élt 3 évet). A holokauszt áldozata volt mellettük további 15 mocsai: Balog (szül.: Blumenstein) Rezső (élt 50 évet, elhunyt Kőszegen), Balog (szül.: Blumenstein) Imre (élt 48 évet, elhunyt Buchenwaldban), Balog (szül.: Blumenstein) Károly (élt 43 évet, elhunyt Németországban), Frankl Sándor (élt 49 évet, elhunyt Buchenwaldban), Fischer Béla (élt 39 évet, elhunyt a Keleti Magyar Hadműveleti Területen), Fischer Sándor (élt 39 évet, elhunyt Mauthausenben), Leitner Jenő (élt 28 évet, elhunyt a Keleti Magyar Hadműveleti Területen), Leitner Zsigmond (élt 49 évet, elhunyt Flossenbürgben), Leitner Imre (élt 23 évet, halálának helye ismeretlen), Kell Sándor (élt 40 évet, elhunyt Mauthausenben), dr. Váradi Sándor (élt 52 évet, elhunyt Dachauban), Váradi Sándorné (élt 43 évet, elhunyt Németországban), Zelenka József (élt 70 évet, halálának helye ismeretlen), Márkus Antalné (halálának helye és ideje ismeretlen, 1912-ben született), Gottlieb István (halálának helye és ideje ismeretlen, 1913-ban született).

A Yad Vashem intézet és az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum nyilvántartása szerint viszont túlélte a holokausztot Balog Ármin, Balog Borbála, Frankl Julianna, Fischer Lajos, Fischer Rezső, Fischer Mihály, Hecht Magdolna Teréz, Kell Anna, Kell Irén, Kell Cecília, Kell Júlia, László Gyula, Lőwi Rezső, Kellner Fanni, Kellner Tera és Krausz Netti. A világháború után egyetlen zsidó család maradt Mocsán: Fischer Rezsőé. Ő részt vett a politikában, tagja volt az 1945-ben újjáalakult képviselő-testületnek és a Nemzeti Bizottságnak is. Családjával 1947-ben Palesztinába vándoroltak. Távozásukkal, ahogy Szűcs József fogalmaz, már csak nyoma és emlékezete maradt meg a valaha itt élt zsidó közösségnek.