Az autista művész megható vallomása: Ez nem betegség, kigyógyulni sem lehet belőle, de...

Ha autizmus, sokaknak ma is az Esőember című film jut eszébe Tom Cruise-zal és a címszerepben Dustin Hoffmannal. Az autisták azonban sokkal többfélék, nem véletlen a spektrumzavar elnevezés: ahogy minden ember egyedi, úgy minden autizmussal élő is. Erre a sokszínűségre, és a „normális” emberekhez való hasonlóságra világított rá Fekete Gy. Viktor Asperger-szindrómás autista művész, aki az Esőemberekért Egyesület vendégeként érkezett Tatára a minap.

Meseelőadása gyerekeknek és felnőtteknek is fontos tanulságokkal szolgált, az azt követő előadása pedig nem csupán az érdekvédelemről, hanem a motivációról szólt. Autizmussal és autistákkal élőknek, valamint „épeknek” is. Nem véletlen az idézőjel: ahogy a videoblogger-előadó is fogalmazott, nem igaz például, hogy nincsenek érzéseik az autistáknak és nem tudnak együttérezni.

Saját példájából kiindulva szólt arról is, hogy az alacsonyan funkcionáló autisták és a magasan funkcionálók is ugyanazokat az örömeket, bánatokat élik meg, a különbség csak az, hogy ő ki tudja fejezni mindezt szóban, verbálisan is. A most 34 éves fiatalember felnőtt fejjel, öt éve kapta kézhez a diagnózist.

Ahogy elárulta, mindig is tudta hogy más, mint a többiek.

– Az autisták érzik, hogy mások. Próbáltam utánajárni, felmerült bennem a borderline személyiségzavar, aztán olvastam egy cikket az autizmusról és magamra ismertem benne. Aztán vállaltam a diagnosztizálást. Jellemző egyébként, hogy a magasan fejlődőknél autistákat később diagnosztizálják. Megkönnyebbülés volt, amikor megkaptam a diagnózist, mert azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Minden ember arra vágyik, hogy mások is legyenek olyanok, mint ő. Persze mind egyediek vagyunk. De nem vagyok egyedül, és azt próbálom kihasználni, amiben egyedi vagyok – részletezte a Megismerhető Autizmus Generáció munkacsoport tagja.

Viktor arról is őszintén beszélt, hogy milyen együtt élni egy autistával. Ő házas, feleségével (aki vele ellentétben nem autista) megdolgoztak a boldogságukért, párterápiára is jártak, amikor úgy érezték, ketten nem tudják megoldani az adott problémát.

Ott tanulták meg például azt, hogy nem az egész életet kell megváltoztatni, csak egy apróságot, ami aztán rutinként beépül a mindennapokba, és jöhet az újabb dolog, amin változtatunk. Az viszont közös „találmányuk” volt, hogy Viktor egy kifordítható kék-narancssárga karkötővel jelezheti a párjának, ha nem érzi jól magát.

Viktor egyébként nagyon tudatosan fejlesztette és fejleszti önmagát. Ahogy mondta, csodát nem szabad várni, az autizmus nem betegség, így kigyógyulni sem lehet belőle, és megváltozni se fog soha egy autista. Azt viszont pont az ő példája is bizonyítja, hogy fejleszteni igenis lehet, és ha valakinek már egészségesen fejlődik az önkifejezőkészsége, annak is örülni kell.

A hónap végéig vár mindenkit az autista művészek kiállítása

Az Angyalok és Tündérek Galériában nyitották meg az autista alkotók műveiből összeállított kiállítást, elsősorban olyan rajzokból, képekből, melyek a tavaly nyáron Tatán bemutatott Vörös Rébék című musical-ballada háttereként is szolgáltak. A tárlat a hónap végéig tekinthető meg. A tavalyi előadás több szempontból is úttörő és példamutató volt, hiszen az autista alkotók munkái adták a vetítettképes animáció alapját, amely a darab szerves részeként a széthulló világot és szemernyi szeretetet is jól illusztrálta. Azoknak, akik tavaly látták a Vörös Rébéket és mindenki másnak is érdemes megnéznie, hogy az autizmussal élők alkotásai nem csak monstre díszletként, de rajzként is elemi erővel hatnak. Nem csoda ezek után persze, hogy az idén az Esőemberekért Díjat Pesty Nagy Katalin, a musical-ballada rendezője vehette át, aki széles körben felhívta a figyelmet az autizmus és a művészet kapcsolatára, s ezzel nagyban hozzájárult az autista személyek társadalmi befogadásához.