közgyűlés

2018.03.02. 07:08

Öt esztendeje dolgoznak Dad biztonságáért a község polgárőrei

Megtartotta éves rendes közgyűlését a Dadi Polgárőr Egyesület, amelyen az ilyenkor megszokott programpontok mellett tisztújítást is végzett a szervezet. A csoport munkáját továbbra is Nagy Aladár irányítja.

Kun Attila

Nagy Aladár elnök nyitotta meg a Dadi Polgárőr Egyesület tisztújító közgyűlését

Fotó: Kun Attila

A tisztújító közgyűlést megtisztelte jelenlétével Kun Csaba, a megyei polgárőr szövetség elnöke, dr. Gánics József rendőr alezredes, az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, Soha János rendőr zászlós, körzeti megbízott, valamint a helyi önkormányzat képviselő-testülete részéről Kunkli Ferenc és Jordán Helga képviselő, aki a Dadi Polgárőr Egyesület tagja is egyben.

Az egyesület előző évi tevékenységéről szóló szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint az idei évre vonatkozó munka- és költségvetési terv elfogadása után tartották a tisztújítást, ugyanis a korábbi elnökség mandátuma lejárt. A közgyűlés egyhangú döntése alapján továbbra is Nagy Aladár tölti majd be az elnöki pozíciót, aki annak megalakulása óta áll a szervezet élén. Elnökségi tagként Körmendi Mária titkár és Kecskés József szolgálatvezető lesznek tagjai az egyesület vezető testületének a jövőben.

A közgyűlés hivatalos részét követően kitüntetéseket adott át az újraválasztott elnök. Boros László, Kerner Ferenc Antal és Magyar Tibor polgárőrök A megye kiváló polgárőre kitüntetést vehették át, emellett az egyesület fennállásának ötéves évfordulója alkalmából több polgárőr és támogató kapott „Dadi Polgárőr Egyesület” vésetű ajándéktollat.

A Dadi Polgárőr Egyesület eddigi tevékenysége példaértékű. 2013. májusában emelkedett jogerőre az egyesület bejegyző végzése. Az egyesületet huszonegyen hozták létre, de a folyamatos fejlődés jele, hogy azóta a kilépések ellenére is harmincra nőtt a tagok száma a toborzó munkának köszönhetően. Az egyesület gazdálkodás a nulláról indult, de a megyei polgárőr szövetség, Dad önkormányzata, valamint a helyi vállalkozók és a lakosság támogatásának köszönhetően egy stabil, jó anyagi kondíciókkal rendelkező szervezetet sikerült létrehozni a községben.

A felelős gazdálkodást támasztja alá, hogy az eltelt néhány év alatt sikerült újjávarázsolni egy már szinte használhatatlan állapotú Lada Niva gépkocsit, amit az Országos Rendőrfőkapitányság Gazdasági Igazgatóságtól kapott használatra az egyesület. Emellett már egy lényegesen fiatalabb, kiváló műszaki állapotnak örvendő Volkswagen Bora gépkocsi is segíti a tagok munkáját. Az önkormányzattól használatba kapott, egykori tűzoltószertár épületének külső felújítását is elvégezte az egyesület tagsága. Mindezek mellett valamennyi tag rendelkezik a szolgálat ellátásához szükséges, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) által előírt formaruhával.

Nagy Aladár elnök nyitotta meg a Dadi Polgárőr Egyesület tisztújító közgyűlését
Fotós: Kun Attila

Az egyesület tagságának közterületi szolgálatban ellátott ideje is folyamatosan nő, mindez 2016-ban 3669, tavaly pedig már 4595 óra volt. Örömteli változás továbbá, hogy a rendőrökkel közösen töltött szolgálati órák száma 132-re emelkedett. Az elnökség munkájának támogatására, illetve a szolgálat gördülékeny szervezésének és végrehajtásának támogatására Nagy Aladár Kecskés József polgárőrt bízta meg a szolgálatvezetői feladatok elvégzésével. Nagyrészt az ő munkájának köszönhető, hogy az egyesület ilyen kiváló eredményeket tud felmutatni a szolgálati óraszámok terén.

Az egyesület a közösségi rendezvények szervezéséből is kiveszi a részét. A tagok a folyamatos szolgálatellátás mellett rendszeresen részt vesznek az önkormányzat és más civil szervezetek által szervezett rendezvények biztosításában is. Közreműködtek a megyei polgárőr szövetség által szervezett Ifjú Polgárőr Tábor megszervezésében és lebonyolításában. Az egyesület munkájának elismeréseként az OPSZ a tavaly, Bábolnán szervezett megyei családi napon a Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatával tüntette ki Körmendi Mária és Kecskés József polgárőröket.

A szomszédos települések rendezvényeit is biztosítják

– Munkánkat nagy elismerés és megbecsülés övezi a településen. Köszönöm minden tagunknak, akik saját szabadidejüket feláldozva tesznek azért, hogy Dad továbbra is biztonságos, nyugodt település maradhasson, emellett a községi önkormányzatnak és a helyi vállalkozóknak, lakosoknak is, akik anyagilag is támogatják feladataink megvalósítását – mondta Nagy Aladár, a régi-új elnök, aki titkárként a megyei szövetség elnökségének is tagja.

– Településünk közbiztonsága stabil, az elkészült kimutatásból megállapítható, hogy valamennyi mérőszám tekintetében előrelépés tapasztalható. Egyesületünk a megye egyik meghatározó polgárőr szervezetévé nőtte ki magát, amely már képes rendszeresen támogatni a szomszédos települések rendezvényeinek biztosítását is, illetve önállóan vállalni ilyen irányú felkéréseket. Tavaly például önállóan biztosítottunk az oroszlányi Bányász Klub által szervezett Bányász- és Villamosnap rendezvényeit – zárta szavait az elnök.

A megyei szövetség Kiemelkedő Polgárőr Szolgálatért érdemérmet adományozott Balogh István Miklós polgárőrnek, míg Kun Attila polgárőr elismerő oklevélben részesült. Nagy Aladár az Országos Polgárőr Szövetség  kiemelt rendezvényén az Év Polgárőre kitüntetést vehette át dr. Túrós Andrástól, az OPSZ elnökétől. Az egyesület folyamatos kapcsolatot ápol a megyei polgárőr szövetséggel, a helyi önkormányzattal, Soha János körzeti megbízottal, valamint Gánics József járási koordinátorral is, akikkel kölcsönösen segítik egymás munkáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában