Komárom

2018.02.21. 11:36

Eredeti állapotába állítanák vissza a városrész ékkövét

Több mint félszáz ember gyűlt össze a Selye János Kórház kertjében, ahol folytatódott a 2016-ban elindított kezdeményezés, amelynek elsődleges célja hogy eredeti állapotába állítsák vissza a mintegy négyhektáros parkot.

N. T.

A kert rendbetételéhez a helyiek mellett Turi Bálint és dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármesterek is csatlakoztak. Dr. Kreft-Horváth Loránd elmondta, hogy a szőnyi városrész ékköve a kórházkert, amely egy kiemelten szép terület, mind méretét, mind pedig fajgazdagságát tekintve.

Félszázan varázsolták szebbé a parkot
Fotós: N. T.

A kórház hátsó részében korábban elkezdődött egy fásítás, ahova gyümölcsfacsemetéket ültettek el, most pedig egy tündérkert megvalósításán fáradoztak az önkéntesek. A szervezők tervei között szerepel egy tanösvény kialakítása is, amelyen a komáromi diákok, akár egy külső biológiaórán is részt vehetnek a későbbiekben.

A szervezőknek, elsősorban Juhász Mártonnak, Szarka Györgynek és Jankó Lászlónak köszönhetően egy tájékoztató tábla is kikerült a park bejárata mellé, amelyen bemutatják a kórházkertet és annak gazdag növény- és állatvilágát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában