rácsok mögött

2018.02.01. 07:09

Még a gyerekgyilkos is elárulta szörnyű titkát a börtönlelkésznek

Börtönlelkész, de nem pap. Jegyesoktatást is tart rendszeresen, de nem gyóntat. Különösen szép névjegykártyája szerint „nős, állandó diakónus”. Zsebe Attila Atanázt arról kérdeztük néhány nappal ezelőtti találkozásunkkor, hogy ki is ő valójában?

Palásti Péter

Zsebe Attila börtönlelkész (jobbra) Holubák Attilával, a helybéli plébánossal is beszélgetett

Fotó: Mazán

A község temetőjében találkoztunk vele, ahol hajdani rabok állítottak fel egy tájékoztató táblát, amit ő csinált. Nem volt jelen egyetlen egy fegyőr sem, rajta kívül csupán a két egykori elítélt, akik ellen jelenleg is büntetőeljárást folytatnak, de szabadlábon védekezhetnek.

Zsebe Attila börtönlelkész (jobbra) Holubák Attilával, a helybéli plébánossal is beszélgetett
Fotós: Mazán

Beszélgetőpartnerünk személyisége nem volt tekintélytparancsoló, de kisugárzásán érződött, hogy nem átlagos ember. Megtudtuk tőle, hogy Veszprémben született 1963. augusztus 2-án, s onnan került az általános iskola elvégzése után a szabadszállási katonai kollégiumba.

Ott 1981-ben őrmesterként végzett, s 18 évesen rögtön szakoktató lett első szolgálati helyén. Két évvel később leérettségizett, majd nevelőtisztnek nevezték ki, miközben páncélos szakon továbbképezte magát.

Ebben az időben ismerkedett meg Kenyeres Ágnessel, akivel 1985-ben házasságot kötött, s azóta is együtt vannak, immár három nagyfiú szüleiként. Bár elvégezte a szentendrei katonai főiskolát is, ahol összfegyvernemi parancsnok lett, 1989 őszén mégis kilépett a hadsereg kötelékéből. Úgy hagyta ott a laktanyát, hogy nem tudta hol, s hogyan folytatja. Fél évnyi munkanélküliség után vállalkozni kezdett. Kereskedőként és dekoratőrként egyaránt. Előbbit abbahagyta, utóbbit ma is csinálja.

Meglepő, de nem vallásos családban nőtt fel. Olyannyira nem, hogy még csak nem is kapott ilyen nevelést, ennek ellenére saját gyerekeit beíratta hittanra. Ágota testvér nem csak fiaira, de rá, és feleségére is nagy hatást gyakorolt. Olyannyira, hogy neki köszönhetően érintette meg őt is az isteni kegyelem. Úgy fogalmazott, hogy megkapták a hit ajándékát, ami nem látható, de nagyon is érzékelhető.

Mindez harmincéves korában történt vele, de csak 17 esztendővel később lett diakónus, bár előtte is végzett különböző szolgálatokat az egyházon belül. Most, március elsején lesz két éve, hogy a Veszprémben található új büntetés-végrehajtási intézet börtönlelkészévé nevezte ki Márfi Gyula érsek. Annak ellenére, hogy nem pap, de nem is kell annak lennie, hogy ezt a feladatkört ellássa.

Első dolga az volt, hogy kiáltványt írt, amit felolvasott a börtön minden szintjén. Ebben azt is jelezte, hogy mindenkit vár a rácsokon belül található Isteni Irgalmasságnak a kápolnájában. Felhívására több mint hatvan férfi és nő jelent meg. Természetesen a szebbik nemhez tartozók más időpontban, mint az erősebbeknek tartottak.

Azóta is három szertartás tart vasárnap délutánonként. Külön az előzetes letartóztatásban lévő nőknek és a jogerős büntetésüket töltő hölgyeknek, mert egyszerre csak 24-en férnek el a kápolnában. A férfiaknak más időpontban tart szentige-liturgiát, bibliaórát és meghallgatást; a legtöbbször hétköznapokon.

Zsebe Attila úgy látja, hogy akadnak, akik csak „kikapcsolódásként” járnak a szertartásokra, mások őszinte hittel. Találkozott olyanokkal is, akik a büntetésük végrehajtásának ideje alatt tértek rá az igaz útra, mert a zárt világban jöttek rá, hogy csak Jézus tanítása szerint érdemes élni.

Szörnyű titkokat is elmondtak Zsebe Attila Atanáznak

Zsebe Attila Atanázt megkértük, hogy konkrét történeteket is meséljen börtönlelkészi munkájához kapcsolódóan. Először arra utalt, hogy ő nem gyóntathat, de minden hozzáfordulót meghallgat, majd megáldja a neki megnyílókat. Sok emberi tragédiával találkozott már szolgálata során, de a legmegrendítőbbnek annak a nőét találta, aki több mint száz késszúrással ölte meg saját kislányát. Tettének oka egyetlen szó, az „anya” volt. Gyermeke ugyanis így nevezte azt a hölgyet, aki szülei válópere után apjának lett az új párja.

Mély nyomot hagyott benne annak a lánynak a tragédiája is, akit a saját családja kényszerített prostitúcióra azzal, hogy gyerekének az elrablásával fenyegették. Szörnyű dolgokat tudott meg tőle is, mint ahogy attól a gazdag családból származó fiatal fiútól szintén, akit egy bűnbanda hálózott be, miután rászoktatták a kábítószerre.

Szerettük volna megtudni azt is, hogy mit tart legnagyobb sikerének börtönlelkészként. Azt mondta, hogy magát a szolgálatot, mert egyetért Winston Churcill-lel abban, hogy a siker maga a folyamat. Épp ezért azt szeretné elérni, hogy többen forduljanak az élő Krisztus felé szabadulásuk után, mint a rácsok mögé kerülésük előtt.

Szilárd meggyőződése, hogy nincs elfogadhatatlan. Az ember viszont mindig lehet jobb, mint volt. Még a legelvetemültebb bűnöző is. A hittan illetve az etika tanítása segít ebben. Ennek ellenére tényszerűen kimondta azt is, hogy eddigi tapasztalatai szerint a börtönlakóknak csupán harminc százaléka bánja meg valóban őszintén a bűneit, jó hetven százalékuk pedig csak alakoskodik, valójában mást gondol, mint amit mond.

Akik viszont valóban megbánták amit tettek, amiért jogerősen elítélték őket, s le is töltötték börtönbüntetésüket, azok szabadulásuk után is kapcsolatot tartanak vele. Kifejezetten örül annak, hogy egyre többen vannak, s igyekszik segíteni rajtuk, hogy ne kerüljenek vissza oda, ahol megismerkedtek. Mert a börtönlelkésznek nem csak a rácsokon belül kell odafigyelnie a megtévedettekre, hanem a rácsokon kívül is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában