2017.08.24. 07:00
Vidéki kontra városi ovi – Miért lesz más a beszoktatás?
Máriásné Pőcze Mártával, a naszályi óvoda vezetőjével beszélgettünk, aki elmondta, miben más egy vidéki ovi, és náluk hogy alakulnak az első napok.
A vidéki ovikban is színes a programkínálat, itt például kertészkedtek a lurkók.
Fotó: M. Pőcze Márta
Az óvodai beszoktatás minden szülőnek és kisgyermeknek izgalmas időszak, emellett sok kihívást és megoldandó feladatot hoz a család életébe. Sokan nem is gondolnák, hogy a felkészülés szempontjából nem mindegy, hogy városi vagy vidéki oviba megy-e a gyerkőc. Korábbi alkalommal egy városi óvoda vezetőjét kérdeztük a beszoktatásról, most pedig Máriásné Pőcze Mártával, a naszályi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde vezetője intézményét bemutatva mutatja meg, miben más a kezdet egy vidéki oviban, és hogyan érdemes készülni az első napokra.
A vidéki ovi egyik legnagyobb előnye, hogy a helyiek ismerik egymást. A gyerekek találkoznak a helyi programokon, a játszótéren, ismerik a leendő óvónénit a boltból vagy akár a szomszédból. Ez a szülőnek, a gyermeknek és a pedagógusoknak is nagy könnyebbség.
A másik nagy könnyebbséget az jelenti, hogy míg a nagyobb városokban általában a bölcsőde és az óvoda külön intézmény, míg vidéken sokszor egy épületben található mindkettő. Így van ez Naszályon is, ami nagyban megkönnyíti az átvezetést, ráadásul a pedagógusok év közben törekednek arra, hogy a bölcsisek minél többször játszhassanak, programozhassanak együtt a nagyobbakkal. A volt bölcsődések szüleinek így nem is kell jelen lenni az óvodakezdésnél, hiszen nincs szükség klasszikus értelemben vett beszoktatásra.

Fotós: Máriásné P. Márta
Azoknak a naszályi gyereknek a szülei pedig, akik családból érkeznek, azaz valóban újak az intézményi világban, tavasszal meghívót kapnak, amelyhez mellékelik a jelentkezési lapot, majd a beiratkozásnál körbejárhatják az óvoda épületét, bemutatják nekik az óvoda valamennyi dolgozóját, a továbbiakban pedig nyitva áll az épület és az udvar kapuja, így bármikor bemehetnek a kicsikkel játszani, ismerkedni.
Hálóing mint kabala
Naszályon a befogadásnál 10 napig lehet ott a szülő a kisgyermekkel, ami remek alkalom arra, hogy megismerje az ottani szokásrendszert, és segíthet otthon is beállítani a hasonló napirendet, ami mindenképp segítség a minél gördülékenyebb beszoktatáshoz. Van olyan gyerek, akik számára egy otthonról hozott tárgy jelenti a biztonságot. Így volt ezzel az egyik apróság is, aki az édesanyja hosszú, rózsaszín hálóingjét választotta kabalául, amit aztán sokáig le sem akart venni a csoportszobában sem.
Naszályon nagy sikernek örvend a helyi baba-mama klub, a csoport nagyon aktív sokan gyűlnek össze minden alkalommal. Ez számos kistelepülésen és községben hasonlóan működik, így érdemes felkeresni a helyi klubokat, és megismerkedni a leendő ovistársakkal.
Naszályon az óvodai programok, például a színházi előadások is nyitottak, így a még nem-óvodáskorú gyermekek is elmehetnek, részesei lehetnek az élménynek. Ez is segít abban, hogy a gyerekek pozitív érzéseket kapcsoljanak az ovihoz.
Nemcsak itt, de minden új helyzetben kiemelten fontos a szülők nyugalma és pozitív hozzáállása. Még ha vannak is kételyei, rossz érzései, inkább beszéljen az óvodavezetővel vagy az óvónőkkel, akik segíthetnek eloszlatni azokat.

Fotós: Máriásné P. Márta
A kis távolság arany(álmok)at ér
Máriásné Pőcze Márta megosztotta velünk egyik kedvenc történetét, amely végül a közelségnek és az óvodapedagógusnak hála igazi vidám emlékként maradt fent. Az egyik ovis nagyon ragaszkodott a rongyijához, amely számára az édesanyát és az otthont jelképezte. Nem ment nélküle sehova, és a délutáni sziesztának is kötelező darabja volt. Az óvónő nagyon meglepődött, mikor egyik este fél 10 magasságában megcsörrent a telefonja, és ennek a kisfiúnak az édesanyja panaszolta kétségbeesetten, hogy bizony bent maradt az alvós pajtás, és a kicsi így nem tud elaludni. Szerencsére nem kellett messzire menniük, hogy kinyissák az ovit, és így mindenki békében hajthatta álomra a fejét.
Zárszóként talán azt írhatjuk, hogy bár vannak különbségek egy kisebb, vidéki óvoda és egy városi ovi között, de végeredményben egy közös cél lebeg mindkét típusú intézmény dolgozóinak szeme előtt: a kisgyermek boldogsága. Így akármelyik típust is választja a család – legyen annak praktikus vagy elvi oka –, a lényeg, hogy a kicsi jól érezze magát, boldog, egészséges környezetben nevelkedjen, ügyesedjen és teljesedjen ki. Ehhez pedig a szülői támogatás elengedhetetlen, így amikor feltérképezik az óvodát, ne csak a gyermeket, de magukat is szoktassák az új helyhez és az új élethelyzethez, hogy mindenkinek örömteliek legyenek az óvodai évek.