Fehér Péter: „A közösségi együttlét a legfontosabb!”

– A kezdetek?

– Mindig kiránduló ember voltam, sokat túráztunk párommal is. A tatabányai Geológiai Szakközépiskolában végeztem, Perger István igazgató úr tanítványaként igencsak „földközelben” voltam, másképp láttam a természetet. Amikor a Vértes Agorája turisztikai és térségi munkatársa lettem, rutinos kirándulóként már a szakralitás is megérintett. A hívás Zachar Zoltántól érkezett, aki a Mária Út és más túrautak kijelölésekor hívott az útvonal jelzéséhez, a festéséhez. Sokunknak szólt, én mentem is.

– Az önkéntesség?

– A természet szeretete megtanítja a más emberért való tettek értelmét, jutalmát, megismertem az önkéntesség lényegét is, ezt a fajta gondolkodást. Hét éve „hívást kaptam” az akkor Bodajkon megrendezett egyházmegyei napra, zarándokút szervezésére, ami az itt megkapott ismertség révén a Mária Út Egyesület vezetőségébe való bekerülést jelentette. Ez újabb perspektívákat nyitott előttem, új kapcsolatok, barátságok születtek. Korábbi kirándulásokon a környéket fedeztük fel, töltekeztünk, aztán eljutottunk az ország sok szép tájára, a Tátrába, más vidékre is. A családi legendárium szerint a téli sátrazás, a Börzsönyben való táborozás, a természetben való lét és az egymásrautaltság szorosabbá tette feleségemmel kapcsolatunkat. Akkor éreztük meg, hogy ha ez ment, akkor minden megy! Az önkéntesség is erről szól: a másikra való odafigyelés, a kölcsönös segítség révén együtt leszünk erősek. Másképp szólva: a dagállyal minden hajó felemelkedik…

Zarándokutak

Fehér Péter számára életre szóló élményt jelentenek a zarándokutak. A Mária Út Egyesület vezetőségében végzett önkéntes munkája révén az országos akciókra, kezdeményezésekre, lehetőségekre is rálátása van. Ahogy fogalmaz, ezek a zarándoklatok évszázados hagyományra tekintenek vissza, amelyben kifejezésre jut őseink hite és jelen korunk útkeresése. A jelen feladatait erre lehet összekötni a lehetőségek felhasználásával. Az, hogy ki, milyen szándékkal kel útra, jelzi az emberek vágyát arra, hogy kiszakadjon megszokott környezetéből és elmerüljön a természet csendjében. Megyénket több zarándokút is érinti: a legismertebb a Mária Út, a Gyöngyök útja, a Szent Jakab Út… Ezek az utak mind szakrális kötődésűek, de ma már az ökomenikus jellegük a meghatározó. Aki túrázni indul, akár kirándulóként, akár spirituális céllal, látnivaló: a kétféle út között egyre halványabb a különbség. A lényeg: a vállalt utat tegyük meg, akár a turistalátványosságokra vagyunk kíváncsiak, az út menti nevezetességekre, akár a belső hang hív bennünket.

– Most a művelődési ház igazgatójaként is más feladatai is vannak. Hogy sikerül mindent összeegyeztetni?

– Középiskolás koromban Alsógallán a hegymászók rendszeresen tartottak előadásokat, beszámolókat a művelődési házban. Az a társaság, akik többnyire szintén geológusként végeztek, szívükön viselték a sporttal, mozgással kombinált túrákat, továbbra is aktív természetközeli életet élve alakultak ki aztán a Tatabánya feletti sziklán, illetve a Gerecsében a sziklamászó iskolák. A többéves tapasztalatra alapozva készült el a Via ferrata útvonala a Kő-hegyen. Ezek háttere is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a túrázás az életem, életünk részévé vált. Amikor a József Attila Művelődési Házba kerültem, a kihívást láttam az új helyemen. Az intézményt a Vértes Agorája működteti, de mindennapi élettel a helyi közösségek, a német hagyományőrző csoportok töltik meg, főleg az Alsógallai Baráti Egyesület, Schamberger János elnökletével. Nagy múltja van az énekkar, a tánccsoport összejöveteleinek, az irodalmi esteknek, kiállításoknak. Ezek mind szerves egységgé állnak össze! Sikeres a rajzszakkör, amelynek tagjai évente egyszer, idén adventben mutatják be alkotásaikat. Akármelyik programot említem, a lényeg mindegyiknél a közösségi együttlét. Ez a legfontosabb!