vádemelés

2018.07.17. 07:48

A zebrán ütötte el a gyerekeket: egyiküknek maradandó fogyatékosságot okozott

Vádat emelt az ügyészség az ellen a sofőr ellen, aki két gyerekeket ütött el egy tatai zebrán. Az egyik gyerek hónapokig gyógyult a gázolás után.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt emelt vádat azzal az elkövetővel szemben, aki még 2017. február elsején Tatán kiskorút ütött el személygépkocsijával.Az elkövető cselekményét a Tatai Járásbíróság bírálja el.

Az ügyészség a vádiratban a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, a közúti járművek vezetésétől meghatározott időre történő eltiltását, a felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezését indítványozta.

A sofőr Tatán éjszakai sötétségben, borult égbolt, korlátozott látási viszonyok között, közvilágítással rendelkező útszakaszon, nedves, csúszós aszfalton, esőben vezetett, ám a kijelölt gyalogos átkelőhelyet nem fokozott óvatossággal, és nem megfelelő sebességgel közelítette meg, ezért nem biztosított elsőbbséget az átkelőhelyen szabályosan haladó két kiskorú sértettnek.

A járműve bal elejével az egyik gyereknek úgy nekiütközött, hogy az előbb a motorháztetőre, majd az aszfaltra zuhant. A sértettnek három hónap alatt gyógyuló arccsonttörése, valamint jobb térdének elülső keresztszalag szakadása keletkezett. A jobb térd keretszalag sérüléséből a térd kis fokú mozgáskorlátozottságával járó maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakult ki.

A jármű vezetője a személygépkocsi visszapillantó tükrével a másik kiskorút is elsodorta, amely miatt neki nyolc napon belül gyógyuló csípőzúzódást okozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!