egy kis mellékes

2018.07.19. 09:55

Szerszámtolvaj dolgozott az egyik tatabányai cégnél

A tolvaj mellett az orgazdát is gyanúsítottként hallgatták ki a tatabányai nyomozók.

Kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock

Több alkalommal lopott szerszámokat egy tatabányai gyárból egy 29 éves helyi férfi. A hiányt a cég egyik vezetője vette észre, ő tett feljelentést a rendőrségen. A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. R. Gábort július 17-én hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Elmondta, hogy összesen három alkalommal lopott a munkáltatójától. A szerszámok zömét egy ismerősének adta, hogy értékesítse azokat. A lopott tárgyak egy része még a lakásán volt, azokat a nyomozók lefoglalták. R. Gábor ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

Ugyanezen a napon a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves tatabányai férfit is, aki R. Gábortól a lopott szerszámokat átvette és eladta azokat. M. Csaba ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!