cserbenhagyás

2017.10.24. 17:49

Megvan a Renault-s, akit tízezrek kerestek a neten

34 ezren osztották meg azt a Facebook-posztot, amelyben a szombati környei baleset okozóját igyekeztek megtalálni. A sofőr súlyos büntetésre számíthat.

Körtvélyfáy Dina

Szombat óta keresték azt a Renault Scenicet vezető sofőrt, aki miatt egy személyautó és traktor ütközött össze a Tatai utcában, Környén. A rendőrség kedden azonosította a vezetőt.

A balesetet szenvedő kocsiban egy házaspár utazott, amelynek hölgytagja a lábán sérült meg a balesetben. Elmondása szerint egy másik autós a kanyarban előzött úgy, hogy közben szemből jött a traktor. A karambol után megállt egy pillanatra, majd továbbhajtott. Az asszony az interneten osztotta meg történetét, így próbálta megtalálni az autóst, aki ellen a rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt eljárást indított.

Gányai Balázs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a Kemma.hu-t, hogy a cserbenhagyó autóst azonosították. Ha a helyszínen marad, pénzbüntetéssel megúszhatta volna a dolgot, így viszont súlyosabb büntetésre számíthat.

További részletek a szerdai 24 Órában.

Borítókép: Makk Edina/Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!