betörés

2018.09.26. 11:28

Letartóztatták a tolvaj szarkát, miután öt házat kifosztott a haverjaival

Az Esztergomi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 2017 végén és idén januárban összesen öt házat kifosztott megyeszerte társaival.

Kemma.hu

Az interneten próbálta értékesíteni a nyaralókból, ifjúsági táborokból lopott értéktárgyakat, amire a rendőrök is felfigyeltek. Ez lett a veszte.

Forrás: shutterstock.com

Az Esztergomi Járási Ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság szeptember 25-én letartóztatta azt a székesfehérvári betörőt, aki két társával öt házba tört be és fosztott ki Komárom-Esztergom, valamint Fejér megyében tavaly decemberben és idén januárban. Az elkövetők összesen közel 27 millió forint értékű készpénzt és ékszereket loptak el.

A bíróság megállapította, hogy az ügyészség indítványa megalapozott, mert fennáll annak a veszélye, hogy az elkövető újra rabolni fog. Ezért a letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte. A letartóztatást elrendelő végzést az ügyész, a gyanúsított és védő tudomásul vették. A letartóztatott székesfehérvári férfi társai közül az egyik férfi – más ügyben – már letartóztatásban van, míg a másik férfi- szintén más ügyben- bűnügyi felügyelet alatt áll.

Több állomása is volt a túrának

A három betörő tavaly október végén állapodott meg abban, hogy lakásokba törnek be. A taktikájuk szerint a helyszínekre a székesfehérvári férfi szállítja a társait, és figyeli a környéket, amíg a többiek elvégzik a „ piszkos munkát”.

Az elkövetők 2017. december 13-a és 17-e között két ácsi családi házzal kezdték az akciót. Mindkét esetben felfeszítették a bejárati ajtót, az első helyszínről 750.000 forint készpénzt, a második helyszínről 20.000 forint értékű ékszereket vittek el. A két ácsi ház kifosztása között azért a tolvajok egy nagyigmándi házat is kifosztottak december 16-án. A teraszajtaján keresztül jutottak be az esti órákban, és onnan 400 ezer foint értékű ékszereket és 160 ezer forint készpénzt pakoltak a zsákba.

December 20-án folytatták a „túrát”. Aznap két helyen is garázdálkodtak, Táton és Szomoron is betörtek egy-egy házba. A szomori ingatlanból 20 ezer forint értékű ékszert és 160 ezer forint készpénzt, Tátról pedig összesen 444 ezer forint értékben valutát, ékszereket és karórát vittek haza.

Az elkövetők végül 2018. január 8-án a délutáni órákban egy csóri családi házba is bementek, a bejárati ajtót felfeszítve. Onnan egy széfet és a benne lévő 25 millió forintot tulajdonították el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!