fordulat

2018.05.17. 12:36

„Kényszerítettek” – megváltoztatta vallomását a hajléktalangyilkosságok gyanúsítottja

A perbeszédek előtt, az utolsó pillanatban úgy döntött M. Apolló, hogy vallomást tesz a bíróságon. Ez gyökeresen különbözik a korábbi verziótól.

Sz. A.

Az utolsó egyeztetés az ügyvéddel, mielőtt a fiú megtörte a csendet

Fotó: Szűr Annamária/24 Óra/archív

M. Apolló, aki korábban magára vállalta, hogy egyedül végzett két hajléktalannal Tatabányán, a csütörtöki tárgyalási napon úgy döntött, megtöri a csendet, és mégis vallomást tesz.

Teljesen új változattal állt elő ahhoz képest, hogy mindkét brutális támadást egyedül követte el. Most azt állítja, hogy egy börtönviselt, idősebb férfi kényszerítette, fenyegette meg életveszélyesen, hogy támadja meg a Győri úti buszmegállóban alvó hajléktalant, és ő ezt félelmében megtette. Ezek után a Reguly Antal téren is összetalálkozott a fenyegetővel, akivel kirabolták a másik hajléktalant, de ő (M. Apolló) csak kétszer rúgta meg, a többi sérülést a másik férfi okozta. A terv a fiú szerint az volt, hogy a megszerzett holmikat eladják másnap a bolhapiacon.

Azt mondja, eddig félelmében nem beszélt, a bíró, az ügyésznő és a védő mintegy fél órán át igyekezett kibogozni az új verzió zavaros részleteit. Az ügyésznő felhívta arra is M. Apolló figyelmét, hogy hamisan nem vádolhat meg senkit, az ugyanis bűncselekmény. A fiú ezután is fenntartotta új verzióját. A hangulat alapján azt mondhatjuk, erős kétkedés fogadta a verziót, de a tárgyalás menetét így is befolyásolja ez az új vallomás, így a pénteki tárgyalás elnapolják.

Az utolsó egyeztetés az ügyvéddel, mielőtt a fiú megtörte a csendet
Fotós: Szűr Annamária/24 Óra

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!