baleset

2017.07.27. 07:45

Halálos gázolás történt Tata legforgalmasabb zebrájánál – Helyszíni fotók

Csütörtökön kora reggel gázolt el egy teherautó egy asszonyt a Május 1. úton, a buszvégállomás előtt. Az asszony életét már nem lehetett megmenteni. A kemma.hu információi szerint a baleset idején még nem működtek a jelzőlámpák.

Halálos gyalogosgázolás Tatán

Fotó: Szűr Annamária

Információink egy szerint egy középkorú nő a reggeli, tatai halálos gyalogosgázolás áldozata. A buszvégállomás előtti négyes kereszteződésben fél hat előtt nem sokkal történt, de még hét óra után ott vesztegelt a zebra mögött a teherautó, amely, úgy tudjuk, elgázolta az asszonyt.

A közlekedési lámpák hajnalban-kora reggel még nem működtek, de később már igen. A helyszínen belassult a forgalom, ugyanis a kereszteződés előtt (a Kossuth tér és a körforgalom irányából egyaránt) elfoglalnak egy-egy sávot a rendőrautók, valamint a már említett teherkocsi.

A tatai gyalogosgázolás áldozatát a zebránál ütötték el a helyszínelők jelei alapján
Fotós: Szűr Annamária

Az áldozatnál, a helyszínen látottak alapján bevásárlószatyrok voltak, kegyeleti okokból a letakart holttestet nem mutatjuk fotóinkon. Az útszakasz, ahol a halálos gázolás történt, Tata legforgalmasabb útja. A városon áthaladó 1-es főút itt a kanyaródósávokkal együtt hatsávosra bővül, a négyes kereszteződés egyik ága a benzinkútra vezet, míg a másik a vár felé.

A közelmúltban Tatabányán is történt halálos gázolás: az áldozat a helyszínen életét veszítette, miután métereket repült az ütközés következtében. Februárban Tatán egy kerékpárost gázoltak halálra: az idős férfi biciklivel haladt át a zebrán, amikor elütötte egy autós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!