Erőszak

2025.06.15. 16:28

Kórházi ámokfutás: ápolót, orvost és őrt is megvert egy férfi Esztergomban

Az Esztergomi Járásbíróság június 18-án súlyos ügyben tart tárgyalást. A testi sértés ügye tanúk meghallgatásával folytatódik.

A Tatabányai Törvényszék közleménye szerint a testi sértés ügyének vádlottja 2024. április 3-án megjelent az esztergomi kórházban, ahol édesanyja betegként tartózkodott. A vádlott szóváltásba keveredett az 1-es számú tanúval, akit két alkalommal ököllel arcon ütött, melynek következtében a tanúnak 8 napon belül gyógyuló arczúzódása keletkezett. 

Testi sértés
Sokkoló testi sértés a kórházban: több embert is megvert az őrjöngő
Forrás:  Shutterstock/Illusztráció

Testi sértés: maradandó sérülést is okozott az elkövető

A vádlott 3 nappal később a kórház intenzív részlegére próbált bejutni, miközben fenyegetően üvöltözött. Mivel nem engedték be, a folyosón több berendezési tárgyat is megrongált. Az okozott kár 343 ezer 540 forint, amely nem térült meg. 

A feldühödött férfi lefelé indult a lépcsőn, ahol szembetalálkozott egy ápolónővel és egy betegszállítóval A vádlott a betegszállítóra támadt, két alkalommal ököllel arcon ütötte, amitől a férfi a földre rogyott. A támadó tovább ütlegelte a sértettet, valamint a mellette álló ápolónőt is hátba rúgta, amitől mindkét ember legurult a lépcsőn, akiket aztán tovább ütött. Az áldozatok a vádlott pillanatnyi megtorpanását kihasználva a közeli telefonközpont helyiségbe menekültek. Ekkor érkezett meg a sértett orvos, akit a vádlott számos alkalommal, folyamatosan ököllel arcon ütött.  Az orvosnak végül sikerült elmenekülni és bezárkózni a sebészeti osztályra, ahová az erőszakoskodó nem tudott bejutni.

Ezt követően a vádlott összetalálkozott a biztonsági őrrel, akit ököllel arcon ütött. A biztonsági őr ekkor gázsprayvel lefújta a férfit, akinek erőszakos viselkedését a helyszínre érkező rendőrjárőrök tudták megakadályozni sokkolóeszköz és bilincs alkalmazásával. 

Az ápolónőnek okozott sérülések 8 napon túl – 3 hónap alatt – gyógyultak, a csuklóízület kisfokú, a vállízület közepes fokú mozgás-beszűküléssel járó maradandó fogyatékossága alakult ki. Az ápoló 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, míg az orvos sérülései közül az arccsonttörés 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában