Felhívás

2025.03.20. 14:57

Cserbenhagyásos baleset okozóját keresik a rendőrök

A tatabányai rendőrök a szemtanúk jelentkezését is várják.

A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ez idáig ismeretlen személy 2024. december 18-án reggel egy bordó színű, ismeretlen típusú személygépkocsival közlekedett Kisigmánd felől a 13-as út irányába. A sofőr, a 13-as számú főút kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a Kisbér felől Komárom irányába közlekedő járművezetőnek. Hogy a nő az ütközést elkerülje hirtelen balra kormányozta járművét, de az úttestről lesodródott és felborult.

A balesetet követően az ismeretlen járművezető segítségnyújtási kötelezettségét elmulasztva, a helyszínről megállás nélkül elhajtott.

A rendőrség kéri, hogy amennyiben bárki látta a balesetet, vagy érdemi információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón, vagy a 34/517-777-es telefonszámon. Jelentkezni a Tatabányai Rendőrkapitányságon személyesen is lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!