2025.02.28. 13:11
Újabb toplistás bűnözőt kaptak el: Európa lekeresettebbje volt
Évekig sikeresen rejtőzködött a hatóságok elől az a férfi, akit egy életveszélyes támadás miatt köröztek. Végül a magyar és nemzetközi rendőri szervek együttműködésével Aachenben sikerült elfogni a tatabányai késelőt.
Hosszú évek bujkálása után sikerült elfogni azt a 31 éves tatabányai késelőt, akit emberölési kísérlet miatt köröztek. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság még 2023 februárjában adott ki ellene körözést, miután 2022 októberében Tatabányán, egy lépcsőház alagsorában kialakított lakásban késsel hasba szúrt egy férfit. Az áldozat életveszélyes sérülésekkel került kórházba, de szerencsére orvosi beavatkozásnak köszönhetően túlélte a támadást.

Az egyik legkeresettebbje volt a tatabányai késelő
Az elkövető, B. E. azonban a felelősségre vonás elől megszökött, és éveken át sikeresen bujkált a hatóságok elől. Ügye olyan súlyosnak minősült, hogy tavaly felkerült Magyarország 50 legkeresettebb bűnözője közé, majd az Europol Most Wanted listájára is. Sőt, egy nagyszabású nemzetközi kampány keretében Európa egyik legkeresettebb bűnözőjeként is szerepelt, mivel felmerült, hogy külföldre menekült.
A magyar hatóságok – különösen a KR NNI célkörözési egysége – folyamatosan vizsgálták a beérkező információkat, de sokáig nem sikerült a nyomára akadni. A fordulópont idén következett be, amikor a KR NNI nyomozói és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítői együttműködtek, és az általuk begyűjtött információmorzsákból sikerült összeállítani B. E. tartózkodási helyét.
A magyar rendőrök az ENFAST (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) segítségével kapcsolatba léptek a német hatóságokkal. Az észak-rajna–vesztfáliai rendőrök végül Aachenben bukkantak a szökevény nyomára. Hosszú előkészítést követően február 25-én egy precízen összehangolt nemzetközi akció során fogták el őt a Jülicher utcában. Mivel B. E. kíméletlen módon hajtotta végre a bűncselekményt, kizárólag speciális rendőri egység léphetett közbe elfogásakor.
Jelenleg átadási letartóztatásban van, és várhatóan hamarosan Magyarországra szállítják, hogy felelősségre vonják tettéért. Az ügy jól példázza, hogy a hatóságok kitartó munkájának köszönhetően a hosszú ideje bujkáló bűnelkövetők sem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.