Csalás

2025.02.06. 06:02

Kamionos csalás milliókért: ítéletet hoztak a csalók ügyében

Két férfi kamionos fuvarokat vállalt, majd az árukat eltulajdonították és illegálisan értékesítették. A bűncselekmények során luxuscikkeket és élelmiszereket loptak el, több százmillió forint értékben.

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott egy jelentős kárt okozó csalási ügyben. Az I. rendű vádlottat, aki többszörös visszaeső, 8 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélték, míg a II. rendű vádlott 4 év börtönt és 4 év közügyektől eltiltást kapott. Emellett az első vádlottól 220 millió, a másodiktól 8 millió forintot koboznak el. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbítást kért, az első vádlott védője pedig fellebbezett.

Mint azt, Puskásné Sárközi Ritától, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkárától megtudtuk a vád szerint az I. rendű vádlott 2019-ben nyergesvontatókat vásárolt és bérelt, sofőröket szervezett, majd más cégek adataival regisztrált fuvarozóként. Kilenc fuvart vállalt, de azok teljesítését nem tervezte.

A legsúlyosabb esetben 2020 októberében egy németországi telephelyről 62 raklapnyi parfümöt vettek fel, amit Nagy-Britannia helyett hamis rendszámú járművel Magyarországra szállítottak, hogy eladják. A csornai kamionparkolóban próbálták értékesíteni a rakományt, amikor a rendőrök elfogták őket, és lefoglalták az árut. A kár értéke 215 millió forintnak megfelelő angol font. Egy másik esetben a vádlottak hamis rendszámú kamionnal egy holland telephelyről 40 tonna csokoládét vittek el. A rakományt nem a megbízott helyre, Törökországba szállították, hanem Magyarországon értékesítették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában