2024.09.10. 11:22
Videó: 83 éves nőt fosztottak ki a komáromi gyógyszertárnál
Az utcán megközelítették az idős nőt, majd elvették az értékeit és egy közeli focipályán nézték át zsákmányukat. Most vádat emeltek a két férfival szemben.
Kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt két fiatalkorú férfival szemben, akik 83 éves nőtől vették el az értékeit. Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy arra tett indítványt, hogy az idős nőt kifosztó férfit és társát a Komáromi Járásbíróság fiatalkorúak fogházbüntetésére, valamint fejenként 6666 forint összegű vagyonelkobzásra ítélje.
A vádirat szerint a letartóztatásban lévő két fiatalkorú, szlovák állampolgárságú férfi és az ismeretlen helyen lévő harmadik társuk 2023. szeptember 5-én a komáromi gyógyszertár előtti járdaszakaszon meglátták a 83 éves, kerekes járókerettel haladó sértettet, és elhatározták, hogy megszerzik az értékeit. Ezért mindhárman a nő közelébe mentek, egyikük a kezéből kikapta az 1500 forint értékű táskáját a benne lévő 4 ezer forint értékű mobiltelefonnal és 2 ezer forint értékű pénztárcával, valamint 20 ezer forint készpénzzel, és személyes irataival. A másik két elkövető figyeléssel segítette társuk cselekményét.
Ezután mindhárman elszaladtak egy futballpályáig, ott közösen megnézték a táska tartalmát, a benne lévő 20 ezer forint készpénzt maguk között egyenlő arányban elosztották, a nyomógombos mobiltelefont magukkal vitték, a táskát pedig a benne lévő okiratokkal együtt hátrahagyták. A bűncselekmény elkövetési értéke 27 ezer 500 forint, a sértett kára nem térült meg.
A vádirat szerint a kifosztás bűntettén kívül a két fiatal férfi más bűncselekményeket is elkövetett, az egyik férfi kilencszer, ezek közül négyszer azzal a férfival együtt lopott, aki az idős nő kifosztásában is segített neki.